A víz túloldalán lakik

Átugrani nem lehet, átúszni nem lehet, átevezni nem lehet, megkerülni nem lehet, hidat építeni nem lehet, alábukni nem lehet.

Csak egyet lehet.

Átsétálni a vízen.

Nincs kő, nincs farakás, nincs levél, ami elbírna, nincs semmi támaszték, csak az elválasztó sötét víz, a távolság, és ő a víz túloldalán lakik.

Egész álló nap elnézhetnénk, mi van a túlparton.

Van, hogy semmit sem látni, van hogy ködös homályosságot. Jobb, tisztább napokon talán látnánk valamit, talán őt is látjuk néha, de ez a néha olyan kevés.

A víz elviszi a hangunkat, a víz visszahozza az ő hangját. Egész biztosak vagyunk benne, hogy ő ott van… a víz túloldalán lakik.

Napokig gondolkodhatunk, miként jussunk át, terveket barkácsolhatunk. Meg is teszünk bármit, mindent, amiről igazából tudjuk, hogy nem működik, csak azért, hogy elkerüljük az agyunkba férkőző zavaró hangot, a biztos tudást arról, hogy nincs más mód, mint átsétálni a vízen.

Van, hogy elrohanunk, minek is mennénk oda, ott lakik, na és akkor, kit érdekel!

De bármerre is rohanunk, mindig hiányzik. És bosszantana is a dolog, hogy ott voltunk egy kőhajításnyira, és nem próbáltuk meg.

Mert féltünk.

Mert tudtuk, hogy át lehet sétálni a vízen, de nem hittük el.

De van egy mázlink! Ő átsétált a vízen…

 
(János 6:16-21; Máté 14:22-33)

"Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk "áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként." Ef 5,1-2

Valószínűleg a legtöbben kaptunk adventi naptárt gyerekkorunkban, amit lelkesen nyitogattunk is, várva, hogy a következő nap majd milyen csemegét tartogat számunkra, és már előre örülve a szenteste igazi ajándékainak. A karácsony előtti készülődés tartozéka az adventi koszorú is, amely szintén sok otthonban megtalálható, függetlenül attól, hogy hívő családról van-e szó vagy sem. Azt azonban már kevesen teszik meg, hogy a négy vasárnapon együtt körbeüljék a gyertyákat, és egy kicsit megállva, ráhangolódjanak a közelgő ünnepre és egymásra. Mert mit is jelent az advent? Várakozást. Azt az időszakot, amíg rákészülünk az ünnepre, amikor egy kicsit elcsendesedünk, Istenre figyelünk. Hiszen karácsonykor a megváltó eljövetelét ünnepelve, arra emlékezünk, amit Isten értünk tett, hogy visszaállítsa az elromlott kapcsolatot az emberekkel. Meghozta a legnagyobb áldozatot értünk, és egy gyenge kis lény képében érkezett meg közénk.

Ha valamire várnunk kell, azt mindig értékesebbnek érezzük. Különösen, ha ez az időszak tényleg készülődéssel telik, és a lelkünket egy kicsit kinyitjuk Istenre. Krisztus a szeretet fontosságát hangsúlyozta, és talán ezekben a hetekben mi is könnyebben fordulunk szeretettel mások felé.

Az emberek általában szeretnek ajándékot kapni a születésnapjukon. Most viszont képzeljük el, hogy valaki fordítva, születésével ad ajándékot a többieknek. Méghozzá az egész emberiségnek és olyat, amely nemcsak, hogy megváltoztatta az életünket, hanem egyenesen megmentett minket. Ne hagyjuk, hogy a karácsonyi rohanásban, és az ajándékok vásárlásában, elfelejtkezzünk a legfontosabbról, Jézus Krisztusról. Mert az ünnep valójában róla szól, és Isten szeretetéről. Találjuk meg Őt magunkban és egymásban!

Milyen szabályokat kell követnem, ha hívő lettem? Mi van, ha úgy érzem, nem tudom betartani, amit Isten szeretne? Mit jelent a Krisztusban való szabadság? Milyen felelősséggel jár ez?

Jézus egyszer ezt mondta: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” (Jn 8,30-31.)

A szabadságról is rengeteg mindent lehetne írni, mert az emberi természet olyan, hogy mindig minden korban és életszakaszban szabad akar lenni, ez az egyik legbensőbb vágyunk. Nagyon sokat küszködünk érte, sokszor azt hisszük elértük, hiszen a mai világ azt hirdeti mindent szabad, mindent ki kell próbálni, de sokszor kiderül, hogy még nem értük el a nagyon vágyott szabadságot. Most ismét csak az alapvető dolgokat és téveszméket szeretnénk helyrerakni.

A kereszténység NEM szabálykövetés. Lehet, hogy egy kívülállónak úgy tűnik, amikor arról van szó, hogy egy keresztény fiatal (bár a kor mindegy) nem akar berúgni egy buliban, vagy nem kezd rosszindulatú pletykákba, vagy azt vallja, hogy nem kezd szexuális viszonyt házasságon kívül. Teljesen őrület, nem? Ezek a keresztények valami elvetemült önkínzó szabálykövetésben élnek, ami beszűkíti a látásmódjukat, és nekik aztán jó sok mindent látszólag nem szabad. De akkor mit kezdjünk azzal, amit Jézus mondott, hogy az igazság szabaddá tesz minket? Milyen igazság, és hogyan tesz szabaddá?

Az igazság az, hogy a törvény (a parancsolatok) annyira szigorúak, hogy senki nem tudja betartani őket, tehát ahogy arról már beszéltünk, mi a saját erőnkből nem juthatunk a mennybe. És az is igazság, hogy Jézus meghalt értünk, és ezzel megszabadított lehetetlen állapotunktól és a haláltól.

Mi az igazság? Az igazság Isten igéje és ígérete, hogy Ő már elhordozta a büntetést, hívőként nem kell megoldhatatlan dolgokat cipelnünk, mert Isten már megoldotta őket, ez az örömhír! :)

Hogyan néz ki ez a gyakorlatban? Amikor megtérünk, olyanok leszünk, mint egy új ember. Isten előtt teljesen tisztán és megigazultan állhatunk, attól függetlenül, hogy előtte milyen disznóságokat műveltünk, és mindezt nem a saját „jófejségünkért”, hanem mert Jézus megtett értünk mindent.

„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Kor 5,17) Megszabadultunk addigi életünk összes baklövésétől. Ahogy haladunk előre a hitben és Isten megismerésében, megváltozik az életünk, a szívünk, a gondolkodásunk, ahogy azt az előző bejegyzésben is írtuk. Isten nem fogja kitapétázni a szobánkat szabályokkal, hogy ezt meg ezt ne, ezt meg ezt igen. Fokozatosan belülről változunk meg, ahogy Jézushoz válunk hasonlóvá, mert ez Isten célja velünk, hogy egyre inkább rá hasonlítsunk. Miért? Mert Ő olyannak tervezett minket, mint Jézus emberként volt, jónak, hibátlannak. Amikor Jézus itt volt a Földön, bemutatta nekünk, hogy milyenek lehetnénk, ha nem Istentől elválasztva élnénk, hanem Vele együtt, mert bennünk is ez a terv van.

Pál azt írja „Mindet szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” (1Kor 5,12) Pál is felismerte azt, hogy a kereszténység nem szabálykövetés, mert a kegyelem már megszabadított minket a betarthatatlan szabályok alól. A hívő ember szabad akarattal rendelkezik, Isten nem fog útjában állni semmilyen döntésünknek sem. De ugyanakkor tudjuk, hogy nem minden használ, sőt van, ami árt. Szabadságunk nem lehet ürügy arra, hogy bűnt kövessünk el. Isten pont a bűntől szabadított meg, nem maradhatunk hát benne. „Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy növekedjék a kegyelem? Szó sincs róla!” (1Kor 6,1-2)

Isten, amikor végre meglát minket megújulva, tisztán és igazul, ahogy már olyan régóta várt minket, azt szeretné, ha így is maradnánk, sőt egyre jobbak lennénk. Ő nem szereti a bűnt, mert az össze bűnnel (gondoljunk most a parancsolatokra a 3.-tól) valójában ártunk, magunknak és másoknak, és ez eléggé ellentétben áll a legnagyobb parancsolattal, hogy szeressük Istent és az embereket. Ő nem akarja, hogy ártsunk, sem másoknak, sem magunknak, ha már a kegyelmével megmentett minket, meg is akar minket védeni. Amikor megváltozik az életünk, és Isten értékei kerülnek a szívünkbe, akkor nem azért próbálunk meg nem vétkezni, mert nem szabad, és Isten biztos mérges lesz. :) Hanem mert tudjuk mit tett értünk, mennyire szeret minket, mi is szeretjük annyira, hogy nem ártunk magunknak és másoknak, és nem sértjük meg az Ő igazságát, és kegyelmét.

Mi legyen, ha valami nem megy, ha úgy érzem, nem tudom betartani, amit Isten szeretne? Nem fog minden kapásból menni, de törekednünk kell, és minden nap kérni Istent, hogy segítsen és változtassa meg a hozzáállásunkat, úgy hogy az a legjobb legyen. Amíg valamiben bizonytalanok vagyunk, vagy érezzük, hogy ez vagy az túl nagy kísértés még, akkor egyszerűen le kell lépni a helyszínről, amikor jön a kísértés. :) Mert amíg nem vagyunk kiforrottak abban a dologban, addig nagyon könnyen elbukhatunk, legjobb esélyt sem adni a bűnnek.

„Mert ti testvéreim szabadságra vagytok elhívva, de a szabadság ne legyen ürügy a test számára, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ebben az egy mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Gal 5,13-14)

Isten útja a szeretet útja. Szabadságunk egy különleges Istentől jövő kitüntetett ajándék, ami megkülönböztet minket az össze többi teremtménytől, de fontos hogy ez a szabadság is szeretetben menjen végbe. Ez nagy felelősség is a társaink felé, a világ felé is. Egy keresztény ember Jézus üzenetét és Isten szeretetét hordozza a világban, ha az emberek azt látják, hogy visszaélünk a szabadságunkkal – bort iszik és vizet prédikál – akkor nyilván nem fogják elhinni, megérteni Isten ajándékát. Példának vagyunk keresztényként a világban, követendő példának. És ráadásul a szeretet hirdetjük! Amikor szeretek valakit nem akarok ártani neki, ezért nem fogom elhagyni a házastársamat, ezért nem fogok lopni, csalni és bárhogy megkárosítani azt, aki a munkáját végzi, ezért nem fogok irigykedni a másikra és megkívánni azt, ami nem az enyém, ezért nem fogok vétkezni a saját és a másik teste ellen így vagy úgy. Nem azért nem teszek meg valamit, ami bűn, mert egy nagy szabályzat fekszik a hátamon, hanem mert szeretetben akarok élni. Ez végül is ilyen egyszerű. Bár valóban nem logikus és eléggé ellentmond a mai világban zajló „mindent lehet következmények nélkül” dolgoknak, mégis ez az igazság. Mert következmények is mindig vannak, de választás is mindig van. „Válaszd hát az életet!” (5Móz 30,19)

És legyél végre szabad, úgy ahogy azt Isten tervezte! :)

Pál azt írja egyik levelében, hogy „változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek mi az Isten akarata, mi az, ami jó, neki tetsző, és tökéletes.” (Róm 12,2.)

Mi az, ami változik, miután Jézust befogadtuk? Mondhatni szinte minden. Isten mindent helyrerak bennünk, és a saját képére formál minket, úgy, ahogy azt eredetileg is tervezte. Rengeteg minden, amiben korábban hittünk átlátszóvá válik, és felismerjük, hogy nincs is semmi érték mögötte; az egész világnézetünk átalakul. Persze nem feltétlenül egyik percről a másikra, bár talán egy fátyol rögtön lehull a szemünkről, és sok mindent jobban értünk azonnal. A Szentlélek beköltözik a szívünkbe, és ő elvezet minket a teljes igazságra. (Jn 16,13.)

Emberként a hibás döntéseinkre sokszor az a felmentés, hogy nem tudjuk megítélni mi a jó és a rossz. Hiába van benne a kultúránkban, hogy már megettük a jó és a rossz tudásának gyümölcsét, a gyakorlatban mégiscsak úgy néz ki, ezt nem sikerült rendesen megemészteni, vagy alaposan rászedtek minket azzal kapcsolatban, hogy ez a tudás tényleg ilyen könnyen megszerezhető. De az mindenképp látszik, amikor szertenézünk a világban, hogy alapvetően össze vagyunk zavarodva, és mindig csak szubjektív jó és rossz megítélésünk van, mintha a világ valóban csak hangulat lenne. De Isten igazsága örök, és nem változik attól függően, hogy milyen szituációban vagyunk, csakis az Ő segítségével könnyebb eligazodni az élet nagy kérdéseiben.

Vannak, akiknél a változás gyorsan történik, az ember lelkében élő régi összetákolt romok azonnal kiürülnek, és beköltözik helyére valami sokkal gyönyörűbb. De vannak, akiknél a változás sokáig tart. Ha tele vagyunk rossz emlékekkel, negatív lelki berögződésekkel, amiket nehezen engedünk el, akkor Isten gyógyítása elhúzódhat, de ez semmiképp nem jelenti azt, hogy elfuseráltabb keresztények vagyunk, azokhoz képest, akik már a második napon felemelt kézzel hallelujáznak a gyülekezet első sorában. Isten előtt az is jó meg ez is jó.  :) Ő csak az őszinte szívet kívánja tőlünk, ami nyitott a változásra. Mindent, amit nem akarunk már magunkban látni, mindent odaadhatunk Isten kezébe, és Ő eltünteti és valami sokkal tökéletesebbet ültet a helyébe.

Hittel a szívünkben megtanulunk a jelenben is élni. Ami talán a mai korban nagyon hiányzik. Vagy a múlton kesergünk, vagy a jövőt hajszoljuk, és így az életünk elsuhan, semmit sem éltünk meg benne igazán. Istennel észre tudjuk venni azt a rengeteg mindent, amit már most ebben az életben tartogat nekünk. A földi életünk nem csak egy átmeneti bírjuk ki valahogy állapot, hanem egy ajándék, amit át kell élnünk, a jót is, a rosszat is. Fontos hogy maradjunk a jelenben, hogy ne keseregjünk a múlton és ne aggódjunk a jövőn, hanem csak szeressük, ami itt és most körülvesz, ami most történik. Isten szeretné, ha megélnénk a dolgokat, ha elfogadnánk, amiket elénk hoz, ha élnénk azokkal a lehetőségekkel, amiket most ad nekünk. És szeretné, ha megtanulnánk azt az életet, amire ő hív el minket személy szerint. Mert mindenkinek másként szánt csodálatos dolgokat adni. Bár „..mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki belőle semmit” (1Tim 6,7.) Isten útközben mégis rengeteg dolgot adott nekünk, amikért alig győzhetünk hálát adni. Ő alkotott minket különbözőnek, természetes hogy nem vagyunk egyformák, de mindenki megtanulhat vele élni, és a tőle kapott adottságokkal szolgálni az ő dicsőségét. Ehhez az kell, hogy tisztában legyünk ezekkel az adottságokkal (1Kor 12,4-12.), és felismerjük, hogy Istentől vannak, és ha nem is tudjuk meg rögtön milyen végső, hosszú távú céllal kaptuk ezeket, akkor is kezdjük el őket használni, most a jelenben, akkor is, ha nem látjuk mi lesz majd 1-2-5-10 év múlva. És ha használjuk, akkor Isten ezeket képes fejleszteni, és megáldani az életünket úgy, hogy abba az irányba menjen amerre ő szánta, ami a legjobb lesz majd nekünk. Ez egy erős bizalmi játék, hogy akkor is elindulok egy úton, ha még nem látom azt, hogy ez az út már készen van, már lebetonozták, sőt még a térképen sem találom. A jelenben kell elindulnunk Istenért, és nem azon morfondírozni, hogy majd valamikor a jövőben rajta leszek az úton.

Miután megismertük Jézust személyesen egyre többször vágyunk arra, hogy még többet megtapasztaljunk belőle, és olyan különös, mert pont ez az Istennel töltött idő az, ami megváltoztat minket. Mi magunktól hiába próbálunk megváltozni, mondjuk elhatározom, hogy sportolni fogok a jövő héttől, mert az egészséges, de nem fog menni, mert olyan vékonyka ez az elhatározás, és olyan lusta a természetem. De ha Isten azt akarja, hogy kezdjek el kajakozni, mert az majd jó lesz valamire, lehet, hogy nem tesz egy csónakot a házam elé, de az biztos, hogy felébreszti a kedvet és az elhatározást bennem.

Valójában az a legjobb, hogy Isten nem akarja azt, hogy mások legyünk az ő kedvéért, mint akik vagyunk. Ő csak tökéletesít minket, azt akarja, hogy végre legyünk önmagunk, végre ne hagyjuk magunkat ide-oda rángatni, stílusban, gondolkodásmódban, értékrendszerben, hanem találjuk meg azokat a kincseket, amiket Ő rakott belénk. Benne megtaláljuk végre önmagunkat. Nem kell több ostoba önismereti és önfejlesztő könyvet elolvasnunk! Sokan félnek a változástól, de hát nem szuper hogy végre képesek leszünk megvalósítani azt a személyiséget, amire születtünk? És ezt egyenesen Istentől tanuljuk meg!

Isten jelenléte az életünkben az, ami megváltoztat minket, Isten fogja a kezünket, és így minden lehetséges. Nyugalom és határozottság a félelmetes és zavarba ejtő helyzetekben, bátorság és jókedv hogy szembenézzünk a levertséggel, békesség hogy elmúljon a harag, szeretet ott ahol nincsen…

És megtudjuk végre mi a válasz az évszázadok óta nyitott és elcsépelt kérdésre, Mi az élet értelme?

Ezt most nem válaszoljuk meg, mert akkor lelőnénk a poént! :) Akinek van válasza, bátran írja meg ide nekünk! :)

Az első, ami beugrik, azért mert Isten szava. A második, hogy azért mert hihetetlenül jó könyv! :)

A Wikipedia a következő definíciót adja a Bibliára: A Biblia azoknak a könyveknek a gyűjteménye, amelyeket a zsidóság és a kereszténység Istentől sugalmazottnak, és ennek okán szenteknek fogad el, és mint ilyeneket a hit és az erkölcs területén mércének tekint. A Bibliát szent jellegéből kifolyólag Szentírásnak is nevezik. Stb..

Nagyon sokan írtak már rengeteg könyvet arról, hogy miért és hogyan olvassunk Bibliát, elemezték minden felől, ezért mi most a részletekbe nem mennénk bele, csak egy kis kedvcsinálót adunk hozzá.

A Biblia a legtöbb nyelvre lefordított, és a legtöbb példányszámban eladott könyv. Valóban lehet benne valami, ha ennyire sikeres, és elterjedt lett. Isten szava ma már majdnem mindenhol szabadon elérhető (sajnos csak majdnem), de mégis érdekes lenne felmérni, hogy a megvett Bibliák hány százaléka került tényleges használatra. Mert mondjuk megvesszük, mert az általános műveltséghez hozzátartozik, és mert esetleg jól mutat a polcon, vagy megörököltük nagymamáinktól, de bele nem olvasnánk, amíg meg nem térünk, az tuti! :) Vagy ha bele is nézünk, nem igazán értjük, amit olvasunk, amíg meg nem nyitjuk a szívünket Isten előtt, és akkor a Biblia is megnyílik előttünk, és minden sokkal érthetőbb lesz, nem csak amit olvasunk, hanem amit látunk körülöttünk a világban, az is. – A Narnia Krónikái legalábbis biztosan. :)

És miért is egy hihetetlenül jó könyv a Biblia? Mert annyira sokoldalú, hogy nem is gondolnánk. Pl. ha filmeket csinálnának a különböző részeiből, akkor az irodalom és filmtörténet összes stílusa megjelenne benne!

 - Természetismeret: a világ teremtése

 - Kaland: Pál hajótörése és megmenekülése

 - Katasztrófafilm: az özönvíz, és a legvégén a végítélet

 - Romantika: az Énekek énekében a vőlegény és a mennyasszony találkozása

 - Dráma: amikor Eszter megmenti a zsidókat

 - Családi film: Ábrahám története

 - Krimi: amikor Mózes megöli az egyiptomit

 - Fantasy: Ezékiel és a négyarcú szárnyas alakok

 - Animációs film: Bálám beszélő szamara és az úton álló kardos angyal

 - Thriller: Jézus útja a Golgotára és az üres sír a harmadik napon

 - Életrajzi film: Dávid, egy király dicső útja Istennel, és dicstelen bukása Isten nélkül

 - Horror: a kilenc csapás Egyiptomra

 - Úti magazin: Pál missziós útjai

 - Történelmi: a szövetség megkötése és a kőtáblák

 - Sci-fi: az aláhulló manna és a víz a sziklából

 És még sorolhatnánk a sok kategóriát és odaillő történetet! :)

Akik nem hívők, úgy tekintenek a Bibliára, mint egy régi történetre, egy mesére, amiben biztosan vannak történelmi tények is, de manapság már elég megbízhatatlan a sok fordítás és cenzúrázás miatt.

De ezzel szemben a hívők, amint kinyitják a Bibliát, és elkezdik olvasni, mondjuk a Zsoltárok könyvét, elámulnak, milyen csodálatosan szép mondatok vannak benne: „Amikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, az olyanok voltunk, mint az álmodók.” (Zsolt 126,1.) És sokszor elcsodálkozunk, milyen vicces hasonlatokat találhatunk: „Olyan lett Efraim mint a meg nem fordított lángos.”  (Hós 7,8.) és persze azért is szeretjük, mert igaz. „A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Tim 3,16-17.)

Mindenképp érdemes naponta olvasgatni a Bibliát, mert Isten azért adta nekünk, hogy használjuk, hogy megismerjük belőle az életünkre vonatkozó akaratát. Ez a könyv az, amiben mindenre útmutatást kapunk. Megtudhatjuk, mit kíván tőlünk Isten: „szeretetet kívánok és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatot.” (Hós 6,6.) Meríthetünk reményt, amikor nincsen: „ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom” (Mik7,8.). Megtudhatjuk, mi a legfontosabb: „szeresd az Uradat a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből…szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Mk 12,29-31.)

Természetesen nehéz mindent megérteni, amit olvasunk, ezért fontos gyülekezetbe járni, ahol hétről hétre hallhatunk tanításokat, és ez segít jobban értelmezni az olvasottakat. Egy idő után rááll az agyunk és a szívünk, hogy több mindent megértsünk belőle. Kérhetjük Isten vezetését, mielőtt elkezdjük olvasni, hogy valóban megnyíljon előttünk a könyv.

A Biblia az, ami egy keresztény ember számára nélkülözhetetlen, mert személyesen nekünk is szól, nekem és neked is, Isten ezen a könyvön keresztül is tartja velünk a kapcsolatot, betekintést nyújt az Ő világába, tértől és időtől függetlenül. Ha csak egy tárgyat vihetnénk egy lakatlan szigetre biztosan a Biblia lenne az. Átível a történelmen, hatalmas történet, és Isten ezen keresztül is lenyúl a kezünkért, és vezet minket az élet minden területén. Adjunk neki esélyt, olvassuk naponta a Bibliánkat!

Az ima beszélgetés Istennel. Ez nagyon jó dolog, és rengetegféleképpen lehet gyakorolni. És nagyon egyszerű is, csak kicsit bele kell jönni.

Hogy egyáltalán miért is szoktunk imádkozni? Mert jó elmondani Istennek, hogy mi a helyzet, mit gondolunk, érzünk, és várja is azt, hogy szóljunk hozzá. Neki mindent elmondhatunk, a jót is, a rosszat is, hálát adhatunk sok mindenért, aminek örülni tudunk, de azt is elmondhatjuk neki, hogy éppen valamiért neheztelünk rá, a lényeg az, hogy mindig keressük a társaságát.

Kezdetben talán az ember nem tudja, hogyan is fogalmazza meg, amit szeretne mondani, ekkor segítségünkre lehetnek különböző ismert imádságok, elsősorban persze az, amit maga Jézus tanított nekünk, és valószínűleg ezt az egy imát az egész világ ismeri, és a legtöbbet elhangzott mondatok a Földön :) (Mt 6,9-13.).

Amikor fixen előre megírt imákat imádkozunk, fontos hogy ne csak elhadarjuk őket, hanem figyeljünk arra, mit is jelent, amit kimondunk, és próbáljuk átérezni azokat a gondolatokat. És hogy kimondjuk-e hangosan vagy elég csak magunkban? Isten ismeri a gondolatainkat is, tehát hozzá eljut a magunkban elmondott imádság is, de talán nekünk sokszor könnyebb a dolgokra koncentrálni, ha hangosan ki is mondjuk, így annyira nem zavarnak össze, nem vonják el a figyelmünket más közbekúszó gondolatok. Gyakoroljuk mind a kettőt, ha érezzük, hogy megy, emeljük fel a hangunkat Istenhez, Ő boldog lesz tőle! :)

Az elmélyült imához sokszor idő kell, és manapság abból egyre kevesebb van az ember életében. De Isten szeretné, ha naponta legalább egyszer tényleg szakítanánk rá időt, hogy vele legyünk, úgy hogy közben nem pillantunk idegesen az óránkra, hogy jaj mindjárt indulnom kell a munkába, vagy mindjárt odaég a párolt káposzta. Ezért jó, ha kialakítunk az életünkben egy napi ritmust, amikor keresztény szakzsargonnal mondva, csendességet tartunk. Ez azt jelenti, hogy ha tehetjük, olvasunk egy kicsit a Bibliából, elgondolkodunk rajta, és Istenhez szólunk, és aztán picit tényleg csendben is maradunk, hogy meghalljuk Isten válaszát. Mert az ima nem egy oldalú. Persze mi szeretjük mondani Istennek, hogy mi a helyzet, mi lesz ma, mihez kéne ez meg az, meg igazán még egy kis jó idő, napsütés és még Bélának is gyógyuljon meg a háta, mert úgy mindenkinek sokkal jobb lesz… és csak beszélünk, beszélünk, aztán hajlamosak vagyunk összecsapni a Bibliát, felugrani és elmenni dolgozni. Ha este van, akkor meg esetleg belealudni a mondandónkba. Ezért jó, ha kicsit több időt kalkulálunk be, hogy ne csak nekünk legyen időnk elszavalni mindent, hanem Istennek is legyen ideje válaszolni, és közben mi tartsuk kint az antennáinkat, hogy meg is halljuk.

Előfordul, hogy Isten nem válaszol rögtön, vagy nem úgy, ahogy azt mi szeretnénk. Sokszor azt is lehet érezni, hogy nem megy az ima, most lusta vagyok hozzá, vagy esetleg, hogy az imák visszapattannak a falról. Ilyenkor is nagyon jó, ha nem adjuk fel, mert egy dalszöveg szerint Isten csak egy imányira van tőlünk és ez valóban így is van! :)

És hogy hol imádkozzunk? Csendességet tartani legjobb egy nyugodt helyen, akkor, amikor elég éberek vagyunk, és tudunk koncentrálni Isten közelségére. De egyébként imádkozni bárhol lehet, utazás közben a metrón, evés előtt, után, vezetés vagy biciklizés közben, szóval, amikor csak jólesik. Egy idő után, ha gyakoroljuk az Istenre figyelést, akkor ösztönös lesz a szívűnkben, hogy igen most úgy érzem, kell egyet imádkoznom, függetlenül attól, hogy hol vagyok, vagy mit csinálok.

Amikor egyedül imádkozunk, akkor is lehet természetesen másokért is imádkozni. De még jobb, ha többen összegyűlünk, és együtt megyünk a kéréseinkkel és hálaadásainkkal Isten elé. Egymást segíthetjük és erősíthetjük is az imában, és Jézus is azt mondta, hogy „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20.)

Eleinte nehézkes és idegennek tűnik megosztani az imáinkat másokkal, és lehet, hogy kezdetben leizzadunk, mire elmondunk három mondatot mások előtt. De gondoljunk mindig arra, hogy akikkel együtt vagyunk, ugyanolyan őszintén keresik Istent, mint mi, és Isten jön is közénk, nem fog távol maradni. És semmiképpen sem fogja a szemünkre vetni, hogy Pisti jobban imádkozik, mint Gizi. Az ilyesmi nem verseny, nincsenek Isten előtt klasszabb imák, vagy szuperebb imádkozók. Ő csak az egyszerű őszinte imát várja, és azt, hogy szóljunk hozzá hittel. Vegyük elő azt a mustármagnyi hitet és próbáljuk megnövelni, és imádkozzunk hittel, mert akkor nem fog visszapattanni a plafonról, akkor szárnyalni fog a szívünk az örömtől, hogy szólhatunk Istenhez, mert tudjuk, Ő mosolyogva fogad minden szót, minden percet, amit neki adunk. És csak a hitből fakadó ima változtat meg mindent, minket is, másokat is, az egész világot.

„És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett el, bocsánatot nyer. Valljátok meg ezért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Jak 5,15-16.

A további "kérdések-válaszok"-ig ajánlunk egy pár könyvet kezdetnek, amiket mi is olvastunk, és nekünk tetszettek, és építő volt :)

Gary Chapman: Istenre hangolva

Max Lucado: Az élet nem rólam szól

Lee Strobel: A Jézus dosszié: egy oknyomozó újságíró interjúi a történelem legnagyobb rejtélye körül

Philip Yancey: Jézus másként

Adrian Plass: Miért követem Jézust?

Chuck Smith: Miért változtat meg mindent a kegyelem?