Az első, ami beugrik, azért mert Isten szava. A második, hogy azért mert hihetetlenül jó könyv! :)

A Wikipedia a következő definíciót adja a Bibliára: A Biblia azoknak a könyveknek a gyűjteménye, amelyeket a zsidóság és a kereszténység Istentől sugalmazottnak, és ennek okán szenteknek fogad el, és mint ilyeneket a hit és az erkölcs területén mércének tekint. A Bibliát szent jellegéből kifolyólag Szentírásnak is nevezik. Stb..

Nagyon sokan írtak már rengeteg könyvet arról, hogy miért és hogyan olvassunk Bibliát, elemezték minden felől, ezért mi most a részletekbe nem mennénk bele, csak egy kis kedvcsinálót adunk hozzá.

A Biblia a legtöbb nyelvre lefordított, és a legtöbb példányszámban eladott könyv. Valóban lehet benne valami, ha ennyire sikeres, és elterjedt lett. Isten szava ma már majdnem mindenhol szabadon elérhető (sajnos csak majdnem), de mégis érdekes lenne felmérni, hogy a megvett Bibliák hány százaléka került tényleges használatra. Mert mondjuk megvesszük, mert az általános műveltséghez hozzátartozik, és mert esetleg jól mutat a polcon, vagy megörököltük nagymamáinktól, de bele nem olvasnánk, amíg meg nem térünk, az tuti! :) Vagy ha bele is nézünk, nem igazán értjük, amit olvasunk, amíg meg nem nyitjuk a szívünket Isten előtt, és akkor a Biblia is megnyílik előttünk, és minden sokkal érthetőbb lesz, nem csak amit olvasunk, hanem amit látunk körülöttünk a világban, az is. – A Narnia Krónikái legalábbis biztosan. :)

És miért is egy hihetetlenül jó könyv a Biblia? Mert annyira sokoldalú, hogy nem is gondolnánk. Pl. ha filmeket csinálnának a különböző részeiből, akkor az irodalom és filmtörténet összes stílusa megjelenne benne!

 - Természetismeret: a világ teremtése

 - Kaland: Pál hajótörése és megmenekülése

 - Katasztrófafilm: az özönvíz, és a legvégén a végítélet

 - Romantika: az Énekek énekében a vőlegény és a mennyasszony találkozása

 - Dráma: amikor Eszter megmenti a zsidókat

 - Családi film: Ábrahám története

 - Krimi: amikor Mózes megöli az egyiptomit

 - Fantasy: Ezékiel és a négyarcú szárnyas alakok

 - Animációs film: Bálám beszélő szamara és az úton álló kardos angyal

 - Thriller: Jézus útja a Golgotára és az üres sír a harmadik napon

 - Életrajzi film: Dávid, egy király dicső útja Istennel, és dicstelen bukása Isten nélkül

 - Horror: a kilenc csapás Egyiptomra

 - Úti magazin: Pál missziós útjai

 - Történelmi: a szövetség megkötése és a kőtáblák

 - Sci-fi: az aláhulló manna és a víz a sziklából

 És még sorolhatnánk a sok kategóriát és odaillő történetet! :)

Akik nem hívők, úgy tekintenek a Bibliára, mint egy régi történetre, egy mesére, amiben biztosan vannak történelmi tények is, de manapság már elég megbízhatatlan a sok fordítás és cenzúrázás miatt.

De ezzel szemben a hívők, amint kinyitják a Bibliát, és elkezdik olvasni, mondjuk a Zsoltárok könyvét, elámulnak, milyen csodálatosan szép mondatok vannak benne: „Amikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, az olyanok voltunk, mint az álmodók.” (Zsolt 126,1.) És sokszor elcsodálkozunk, milyen vicces hasonlatokat találhatunk: „Olyan lett Efraim mint a meg nem fordított lángos.”  (Hós 7,8.) és persze azért is szeretjük, mert igaz. „A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Tim 3,16-17.)

Mindenképp érdemes naponta olvasgatni a Bibliát, mert Isten azért adta nekünk, hogy használjuk, hogy megismerjük belőle az életünkre vonatkozó akaratát. Ez a könyv az, amiben mindenre útmutatást kapunk. Megtudhatjuk, mit kíván tőlünk Isten: „szeretetet kívánok és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatot.” (Hós 6,6.) Meríthetünk reményt, amikor nincsen: „ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom” (Mik7,8.). Megtudhatjuk, mi a legfontosabb: „szeresd az Uradat a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből…szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Mk 12,29-31.)

Természetesen nehéz mindent megérteni, amit olvasunk, ezért fontos gyülekezetbe járni, ahol hétről hétre hallhatunk tanításokat, és ez segít jobban értelmezni az olvasottakat. Egy idő után rááll az agyunk és a szívünk, hogy több mindent megértsünk belőle. Kérhetjük Isten vezetését, mielőtt elkezdjük olvasni, hogy valóban megnyíljon előttünk a könyv.

A Biblia az, ami egy keresztény ember számára nélkülözhetetlen, mert személyesen nekünk is szól, nekem és neked is, Isten ezen a könyvön keresztül is tartja velünk a kapcsolatot, betekintést nyújt az Ő világába, tértől és időtől függetlenül. Ha csak egy tárgyat vihetnénk egy lakatlan szigetre biztosan a Biblia lenne az. Átível a történelmen, hatalmas történet, és Isten ezen keresztül is lenyúl a kezünkért, és vezet minket az élet minden területén. Adjunk neki esélyt, olvassuk naponta a Bibliánkat!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesek-valaszok.blog.hu/api/trackback/id/tr791493963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Czeglédi Péter Pál · http://reformatica.blog.hu 2009.11.04. 08:35:21

Szia Eszter!
Jó, hogy így besoroltad a filmtípusonként a Bibliát. Ötletes.
Én is sokszor tekintek a Bibliára, mint egy jó regényre s erre megvan minden alapom.
Sokan mondják, hogy a Biblia maradi és unalmas. Ennek ellenére egy jó pár része tele van izgalmakkal és sokszor olyan részek is olvashatók benne amibe belepirul az ember...
Szerintem ez így pont jó. Hála Istennek, hogy egy érdekes és izgalmas könyvet olvasva juthatunk közelebb hozzá!

emitter86 2010.04.18. 21:30:11

Szia Eszter!

Nekem is nagyon tetszett az írásod, tényleg jó példákat hoztál a műfajokhoz :-)

A többi "érv" is nagyon jól összefoglalja a lényeget, sőt tökéletesen - ha az Ószövetség idején élnénk. De számunkra Isten szeretete hiába parancs, ha nem tudjuk teljesíteni.

Miért nem? Miért szorulunk egyáltalán szabadításra? Mert rabok lennénk..?

A Biblia már az Ószöv. sorain keresztül is a Megváltóra összpontosít, ld. próféciák. Az Újszöv-ből pedig kiderül, hogy ki is ez a Megváltó, és mit tett értünk. És hogy miért nem találhatunk senki/semmi másban megoldást életünk nagy problémájára.

Ezekkel ki lehetne (kellene) még egészíteni a listát..

eszter.. 2010.04.18. 21:34:03

@emitter86:
Köszi, hogy írtál! :) És igen nagyon igazad van ebben, és örülök hogy kiegészítetted a listát, főleg mert pont amiket írtál nem elég sosem kihangsúlyozni.
kommentelj gyakran! :)
Isten áldjon!
süti beállítások módosítása