Az első, ami beugrik, azért mert Isten szava. A második, hogy azért mert hihetetlenül jó könyv! :) A Wikipedia a következő definíciót adja a Bibliára: A Biblia azoknak a könyveknek a gyűjteménye, amelyeket a zsidóság és a kereszténység Istentől sugalmazottnak, és ennek okán…

Az ima beszélgetés Istennel. Ez nagyon jó dolog, és rengetegféleképpen lehet gyakorolni. És nagyon egyszerű is, csak kicsit bele kell jönni. Hogy egyáltalán miért is szoktunk imádkozni? Mert jó elmondani Istennek, hogy mi a helyzet, mit gondolunk, érzünk, és várja is azt, hogy…

 Isten, amikor megalkotta a világot, úgy döntött, hogy embereket is helyez bele, akikkel szeretetben létezhet majd együtt, és akiknek kölcsönbe adott minden teremtett jót itt a földön, hogy használja, éljen velük, vigyázzon rá. Isten úgy látta jónak, hogy a saját…

 A Bibliában van megírva, hogy Jézus a Szentlélektől, és egy Mária nevű szűztől született Betlehemben. Jézus Isten Fia volt tehát, Mária és férje József az ács nevelték fel. Mikor felnőtt sok jót tett az emberekkel azon a vidéken ahol élt, bármerre is járt. Az emberek…

 Sokan nem hívők talán azt gondolják, hogy kereszténynek lenni azt jelenti, hogy kisgyerek korában megkeresztelték, és minden évben egyszer Karácsonykor jó érzés elmenni az éjféli misére/istentiszteletre, esetleg hogy minden vasárnap elmegyünk a templomba. Mások úgy vélik…

süti beállítások módosítása