Talán már sokan hallottátok, hogy szombaton lesz a Föld órája nevű világméretű akció, aminek keretében több mint 1 milliárd ember este 20:30-tól 1 órára lekapcsolja az áramot, ezzel is jelezve a világ felé, hogy szeretne tenni valamit a klímaváltozás kapcsán.

Már korábban írtunk arról, hogy mennyire fontos lenne a keresztények kiemelkedő szerepe a természetvédelemben, ezért is hívjuk fel most a figyelmet erre az eseményre, és hívunk mindenkit, hogy csatlakozzon! Csupán csak 1 óra, villany nélkül, TV nélkül, számítógép nélkül, ez az igazi energiaböjt! ;) 1 órát igazán ki lehet bírni hangulatos gyertyafényben. Lehet például közben zenélni, imádkozni, Bibliát olvasni, beszélgetni a családdal, barátokkal, úgy hogy közben teszünk valamit a Földért... még ha csak egy minimális szűk órára is.

Részletek:

www.foldoraja.hu

Már egy ideje a böjti időszakban vagyunk. Nagyon sokan sokféle dolgot mondanak a böjtről. Van aki tartja, van aki nem, van aki nem eszik húst pénteken, van aki nem eszik édességet egész héten, van aki egyáltalán nem eszik bizonyos napokon, a gyakorlat igencsak változó. Manapság már akár TV vagy internet böjtöt is tarthatnánk, kinek melyik esik jobban nehezére, és melyik válik jobban javára.

Az első keresztényeknek természetes dolog volt a böjt, a mindennapjaik részét képezte. Nem volt kérdés, hogy böjtöljenek-e vagy sem. Talán nem is bonyolították úgy túl a dolgot, mint manapság.

Szoktuk olvasni a Csendes percek-et (Áhitatok az év minden napjára), és abban március 11-én volt írva pár érdekes gondolat a böjtről:

"Naponta szembesülünk a választással, hogy azt tegyük-e, amit mi akarunk, vagy azt, amit Isten akar. A böjt az, amikor engedem, hogy a Szentlélek megvizsgáljon, és megmutassa, mit kell abbahagynom, vagy elkezdenem, hogy hűségesebben követhessem Krisztust."

 "Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva.

Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát.

És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult."  (Mt 7,24-27)

Mindenki, aki megtér, és elkezdi a keresztény életét, elkezd egy olyan házat is építeni, amiről Jézus beszél. Mindenki építi a házát, vagyis a keresztény életét, de nem mindenki ugyanúgy. Eltérő építőanyagot használunk. És lehet, hogy eltérő alapot is. Egy szélsőséges időjárásoktól terhelt klímaváltozó világban milyen házra van szükségünk? Ami megáll, és nem dől össze. Milyen alap kell ehhez? Erős, szilárd mind a szikla. Jézus azt mondja, hogy ha csak hagyományokra, megszokásra, ismerősök hitére, érzelmekre építkezel, akkor az egy sikamlós keresztény élet, egy gyenge, nem ellenálló meggyőződés. Ami változik, attól függően hogyan süt rá a nap. Egy homokos talaj, aminél csak idő kérdése mikor dől össze a házunk, mert a homok kifut a ház alól. Kereszténynek lenni nem sétagalopp, senki nem mondta, hogy az. Jönnek a szelek, az árvíz, a földrengés, mindenféle zavar és támadás, jönnek a kalózok, akik betörnek és elviszik a kincseinket, akik szétdúlják a házat. Mert nem sziklára építettük.

Sokan vannak, akik nem maradtak meg a hitben, mert bár megismerték Istent, valóban hittek benne, mégsem kezdték el időben építeni az életüket, nem hagyták hogy Isten növelje a hitüket, és bár lelkesen voltak a kezdeti időben, mikor Isten áldásokat adott az életükre, az első kis záporesőre máris fázni kezdtek, mert nem igazán volt tető a fejük felett. Amikor kicsit is nehezen mentek a dolgok, jött a rossz idő, otthagyták az építkezést, és feladták a keresztény életet. Könnyű feladni. És nehéz újrakezdeni. Igencsak szükség lenne egy blogra újrakezdő keresztényeknek is, nemcsak kezdőknek :)

Mert mit is jelent hogy keresztények vagyunk? „A kereszténység nem valamiféle vallás vagy filozófiai irányzat, hanem elsősorban egy kapcsolat, egyfajta életmód. Ennek az életmódnak a középpontjában az áll, hogy önmagunk helyett másokra figyelünk, ahogy Jézus is tette.” (Rick Warren) Ez ugye nem a mai világ elterjedt nézete. Mert a világ azt mondja, elsősorban neked legyen jó, nem számítanak a többiek, minden legyen meg neked, és ha jófej akarsz lenni akkor kicsit törődhetsz másokkal is néha.

Mindig újra és újra feltámadnak ezek a szelek, az időjárást nem változtathatjuk meg. Mi van, ha összedőlt a házunk? Legjobb, ha gyorsan építünk egy újat, mert nem túl jó éjjelre kint rekedni a hidegben. De a legeslegjobb, hogy már az elején építhetünk egy stabil ellenálló házat, ami nem roskad össze, ami kitart. Jézus azt mondja, itt van az alap, az Ő beszéde az alap, a Biblia az alap, Jézus valós személye, saját maga az alap, Ő a kőszikla. Erre építsünk, és akkor megállunk a hitben, bármi is jön, ami próbára tesz. Mert Ő maga lesz a biztos állandó pont az életünkben, ami nem tűnik el. Ő soha nem enged el minket, benne bízva mindig lesz erőnk hinni, meg sem fordul majd a fejünkben, hogy feladjuk, sőt egy erős házban boldogan élhetjük a keresztény életünket.

Az emberek szívében különböző lukak vannak, amik idővel betöltődhetnek. Betölthetik élmények, elvégzett feladatok, önbizalom, szeretet, emlékek és még számtalan dolog. Pár lukat csak konkrét emberek tölthetnek be. Ahogy ezek a lukak betöltődnek teljesebbnek érezzük magunkat, úgy érezzük megtaláltunk dolgokat, amik eddig hiányoztak. De mindenkinek a szíve közepén van egy luk, amit csak Isten tölthet be. Ez az Ő helye, az Ő lelkének a helye. Próbálhatjuk és próbáljuk is más dolgokkal betölteni, úgy hogy közben tudat alatt talán érezzük ezt az ürességet, akár úgy is hogy nem is tudjuk, hogy ez Isten helye, de lehetetlen mással betölteni, a luk csak még nagyobb lesz.

Miután már befogadtuk Istent, elfoglalja helyét a szívünkben, és már nem fog kiköltözni belőlünk.!Mégis sokszor azt érezzük, hogy ott van az a luk. Mintha Isten ki-be ugrálna, pedig Ő mindig ott van. Akkor vagyunk igazán hívők ha elhisszük ilyenkor is, amikor nem érezzük, hogy Ő mégis ott van. Ez egy döntés. És akkor is elhisszük, mikor úgy érezzük, hogy most aztán igazán megérdemelnénk, hogy kiugorjon belőlünk, és magunkra hagyjon minket. Ha elkövetünk valami bűnt, természetesen vádol a lelkiismeretünk, és a gonosz erre rá is tud tenni egy lapáttal, és azt sugallja, hogy Isten valóban ott hagyott minket, és érezzük az ürességet. Nem jó megmaradni ebben az állapotban, mert így csak a hibáinkra tekintünk és nem az erősségeinkre, és nem vállalunk el olyan feladatokat, amiket Isten adna nekünk, mondván hogy alkalmatlanok vagyunk, vagy nem vagyunk rá méltóak. Fura módon Isten az ilyen üres járatokat is a javunkra adja, mert azt várja, hogy ekkor is higgyünk benne, és abban hogy szeret minket végtelenül, mindenek ellenére is. Azt akarja, hogy ne hagyjuk, hogy a bűn megkötözzön, és a gonosz becsapjon. Istent elszomorítja, ha mindig „bénázunk”, de mindig ugyanolyan fontosak maradunk neki, bízik bennünk, és csak vele lehetünk teljesek, nem ugrál ki belőlünk soha, ezért minden körülmények, vagy cselekedetek ellenére is értékesebbek vagyunk mint gondolnánk – az Ő jelenléte tesz azzá. Ezt kell tudatosítanunk a bajban, és így talán megerősödhet akkor is a hitünk, vagyis Isten az ürességet is a javunkra fordítja, ezért a negatív lelkiállapotnak is örülhetünk. Isten azt szeretné, ha a hibáink helyett az erősségeinkre koncentrálnánk. Mert Ő munkálkodik bennünk minden nap.

„Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.” (1Móz 28,15) 

„Tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid.” (Ézs 49,16)

Isten nem csak néz engem, és nem csak nem felejt el, hanem folyamatosan látja is mindazt, ami bezár, ami elválaszt, ami nem hagy lélegezni, ami visszatart. Isten olyan szabadnak álmodott meg és tervezett engem (és mindenkit) mint a szél, úgy repüljünk, hogy semmi se tartson vissza, és közben ő tart örök biztonságban. Talán ilyenek voltunk még akkor, az Élet előtt. De itt most ezen a földön sok minden van, ami nem hagy szárnyalni. Sokszor kényelmetlen ebben a testben, biztos éreztétek már, hogy most rögtön ott akartok lenni valahol, de nem lehet, mert korlátaink vannak, nem rohanhatunk szerteszét a világban. És nem is vagyunk képesek mindig érezni, hogy alapból szabadok vagyunk, mert annyi minden ránk rakódik, tele van az agyunk valós és valótlan dolgokkal. De ha érezzük is hogyan oszthatnánk meg? Hogyan mondjuk el, egyáltalán meg merjük-e mutatni valódi önmagunkat? Hiszen már annyit csalódtunk emberekben, vagy csak hiába mondtuk, mutattuk, akartuk megosztani, semmi sem változott. Hát így épültek fel a falak, napról napra, pillanatok alatt, szinte észre sem vesszük, csak mikor már készen van. És bár a falak vastagsága és magassága változatos mégis mindig nehéz lerombolni. Hogyan tudnánk mi ezt megtenni, mikor még csak azt sem értjük hogyan keletkezett? Csak az a bosszantó érzés marad meg, hogy szabad akarok lenni, , de nem megy valamiért, nagyon nem.

És akkor, ha átkukucskálok a fal felett, azt látom, hogy Isten a falon kívül áll, mint egy építőmérnök, sárga sisakban, tervrajzokkal a kezében, és töpreng :) Elszántan és bíztatóan rám néz, és bólogat, és biztosít arról, hogy már rajta van a problémán, már készíti is el a megoldást, már dolgozik is, éjjel nappal ezen gondolkodik, mert szüntelenül előtte vannak falaim.

A világ építi körém a falakat, Isten közben lebontja, az eredmény nem kiegyenlített, attól függően van előnyben az egyik vagy a másik, hogy én kinek segítek. És Ő sosem hagy cserben, nem engedi hogy bármi is elválasszon Tőle.

„A keresztények, és valamennyi hívő megkülönböztetett szereppel bír az erkölcsi értékek kinyilvánításában és az emberek környezeti tudatosságra való nevelésében, amely önmagunkkal, másokkal és az egész teremtéssel szembeni felelősségünk.…Nincs túl  késő.” (Velencei nyilatkozat)

„A vadállatok kipusztítása miatt majd te is rettegni fogsz.” (Hab 2,17)

Képzeljük el, hogy Isten egy napon betoppan a világba és megkérdezi, hol van az erszényes farkas, a dodo, az Új-zélandi fürj, a vándorgalamb? Még sok más állatfajt számon kérhetne rajtunk, de mit is mondanánk bármelyikre? Mi keresztények, akik ismerjük Istent, ismerni véljük az akaratát az életünkre, szolgálatokat végzünk az Ő nevében, mi vajon mit mondanánk? Lenne bármi mentségünk? Lehet, hogy megvakargatnánk az állunkat és széttennénk a kezünket, hogy de hát Uram én a gyülekezetben szolgáltam a dicsőítő csapatban, mit tudom én mi lett ezekkel az állatokkal, miért is kéne hogy érdekeljen, én az embereknek szolgálok. Tudjátok, azt hiszem, Istennek megszakadna a szíve, ha ilyen válasszal állnánk elé, és azt mondaná nekünk: Semmit, de semmit nem tanultatok az évek során!

Mit tegyünk mégis azért, hogy Istennek ne okozzunk végtelen csalódást? Először is nyissuk ki a szemünket! A világ nem csak az emberről szól! Isten nem egy nap alatt alkotta a világot, nem csak minket helyezett bele, és nem fog elfelejtkezni a többi napról sem. Aztán ha megláttuk végre a többi teremtményt is, - akik az igazat megvallva sokkal ügyesebben éldegélnek itt az évmilliók alatt, amíg mi be nem kavartunk nekik -, akkor gondolkozzunk el azon, hogy Isten ránk bízta őket. Nekünk kell vigyáznunk rájuk, önmagunktól kell megvédenünk őket.

Szóval vállaljunk szolgálatokat keresztényként a természetvédelemben? Igen, sőt ennél sokkal több kell. A saját alap természetünk a kapcsolatunk a többi lénnyel, mivel mind Isten kezéből származunk, Neki ők ugyanolyan fontosak, mint mi. Amíg ezt nem éljük át legmélyebben a szívünkben, és nem vállaljuk keresztényként is szerepünket a természetvédelemben, amit Isten adott nekünk, addig semmibe vesszük az Ő munkáját. Pedig még nincs túl késő.

„A rád bízott drága kincset őrizd meg” (2Tim 1,14)

Pál elég sokat írt nekünk a kegyelmi ajándékokról. (1Kor12.) De mik is azok? Különleges képességek, amiket Isten adott, és a Szentlélek által működnek? Nézzük meg:

„Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által.  Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázását kapta. De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.” (1Kor12,8-11)

Jól van nyelveken szólás, tanítás, isteni erők munkái, szóval ilyen szuperhős cucc, mi? Végül is talán igen is, meg nem is. Mert benne van a lehetőség mindenre, mert csak egy mustármagnyi hit, és a hegy is vígan beugrik a tengerbe. De közben ott van elrejtve az a szelíd bölcsesség is, hogy nem kell feltétlenül átírni a földrajzot ahhoz, hogy jó keresztények legyünk, és ahhoz, hogy tudjuk, vannak kegyelmi ajándékaink. Mert igenis mindenkinek van valami nagyszerű ajándéka Istentől, és igen, kicsiben is lehet mindenki szuperhős, mert mindenkiben ott van valami plussz, egy pici mag, amit Isten ültetett belénk, egy képesség, amit fejleszthetünk, valami, ami sugározhat rólunk.

Sokan szenvednek attól, hogy azt hiszik, na ők aztán tuti nem kaptak semmi kegyelmi ajándékot, mert még nem gyógyítottak meg senkit, vagy mert nem sikerült a vízen járni az 1999-es napfogyatkozáskor. Pedig ha tovább olvassuk, amit Pál írt, akkor ő is megmondja, hogy van egy ajándék ami ezeken is felül való: „Mindenki rendelkezik a gyógyítás kegyelmi ajándékával? Mindnyájan szólnak nyelveken? Mindnyájan meg tudják azt magyarázni? De törekedjetek a fontosabb kegyelmi ajándékokra. Ezen felül megmutatom nektek a legkiválóbb utat.” (1Kor12,30-30)

„Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom…” (1Kor13,1) Azt hiszem, ezt nagyon sokan ismerjük, még nem keresztények is. Pál, aki az egyik legügyesebb szuperhős volt, megkapta a bölcsességet is, amivel felismerte, hogy csak egy dolog számít, csak egy az, ami igazán a legnagyobb, és ez a szeretet.

A legjobb kegyelmi ajándék, amit kaphatunk és kapunk is, a szeretet képessége, és bizony vannak, akik többet kaptak belőle, egyszerűbben és természetesebben tudnak szereti, és ezáltal szolgálni. De mindenki, aki kicsinek érzi magában ezt a képességet, az kérheti, és megkapja nagy adagban, ahogy a többi képességet is. Mert mindenki lehet szuperhős, ha Jézussal élünk. Isten szeretné, ha vele együtt jobbá tennénk a világot.

Lásd még:

http://www.gyuli.com/magyar/cikk/2009/06/szuperhos.html

Ahogy Dávid mondta Salamonnak:

„Légy erős, légy bátor és cselekedj! Ne félj, és ne rettegj, mert az Úristen, az én istenem veled lesz, nem hagy cserben és nem hagy el, amíg be nem fejezed az Úr háza szolgálatához szükséges valamennyi munkát.”

(1Kr 28,20.)

Hamarosan itt a Karácsony. Tudjuk-e valóban hogy mit is jelent?

A Karácsony Jézus születésnapja. Szoktuk várni a saját születésnapunkat? Általában mindenki szereti a születésnapját. Hogy legyen egy kis új rálátásunk az ünnepre gondoljunk csak bele, hogy a Karácsony ugyanolyan születésnap, mint a miénk, csak éppen, ha úgy vesszük még jobb is, mert mindenki születésnapja.

Mert Jézussal a remény született meg, az esély mindenki számára. A lehetőség hogy Vele legyünk, most, ma, holnap, mindig. Az Élet született meg vele, a mi életünk. Persze akkor ez nem volt olyan fényes kitörő esemény, mint a mai „nem is őt ünnepeljük már” kivilágított fák ezrei ünnepeken, sokkal észrevétlenebb volt. De a kegyelem így is kiáradt az egész Földre, elég volt az égen egyetlen betlehemi csillag (bármi is volt az szupernóva, vagy bolygóegyüttállás, de mindenképp egy jel Istentől) hogy akkor a keleti bölcsek eltevegeljenek a jászolig és megtalálják Jézust, és azóta milliók követték a jelet és ismerik az Ő ajándékét. Egy csodálatos ajándék, amit hozott, amit önként adott, és ami mindenkinek ott van a karácsonyfája alatt, akár hiszi akár nem.

„Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem.

Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda.” (Jn 10,17-18)

A betlehemi csillag ma nincs fent az égen, hogy irányt mutasson. De ha ott is lenne, talán akkor sem látnánk meg a lámpafényben úszó rohanó Karácsonyokban. Pedig Isten ma is jelet ad mindenkinek, akik nem veszik észre, hogy a fa alatt ott van a kegyelem. A betlehemi csillag fénye ma a keresztények szívében és szemében ragyog, hogy minden ember megláthassa: a Karácsony történet egy megvalósult álomról, és ajándéka a bennünk lévő békesség, mert ez a születésnap mindenkiért van, mindenkié, és utána lesz, ami örökké tart.

„Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod!”  (Ézs 60,1.)