"Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva.

Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát.

És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult."  (Mt 7,24-27)

 

Mindenki, aki megtér, és elkezdi a keresztény életét, elkezd egy olyan házat is építeni, amiről Jézus beszél. Mindenki építi a házát, vagyis a keresztény életét, de nem mindenki ugyanúgy. Eltérő építőanyagot használunk. És lehet, hogy eltérő alapot is. Egy szélsőséges időjárásoktól terhelt klímaváltozó világban milyen házra van szükségünk? Ami megáll, és nem dől össze. Milyen alap kell ehhez? Erős, szilárd mind a szikla. Jézus azt mondja, hogy ha csak hagyományokra, megszokásra, ismerősök hitére, érzelmekre építkezel, akkor az egy sikamlós keresztény élet, egy gyenge, nem ellenálló meggyőződés. Ami változik, attól függően hogyan süt rá a nap. Egy homokos talaj, aminél csak idő kérdése mikor dől össze a házunk, mert a homok kifut a ház alól. Kereszténynek lenni nem sétagalopp, senki nem mondta, hogy az. Jönnek a szelek, az árvíz, a földrengés, mindenféle zavar és támadás, jönnek a kalózok, akik betörnek és elviszik a kincseinket, akik szétdúlják a házat. Mert nem sziklára építettük.

Sokan vannak, akik nem maradtak meg a hitben, mert bár megismerték Istent, valóban hittek benne, mégsem kezdték el időben építeni az életüket, nem hagyták hogy Isten növelje a hitüket, és bár lelkesen voltak a kezdeti időben, mikor Isten áldásokat adott az életükre, az első kis záporesőre máris fázni kezdtek, mert nem igazán volt tető a fejük felett. Amikor kicsit is nehezen mentek a dolgok, jött a rossz idő, otthagyták az építkezést, és feladták a keresztény életet. Könnyű feladni. És nehéz újrakezdeni. Igencsak szükség lenne egy blogra újrakezdő keresztényeknek is, nemcsak kezdőknek :)

Mert mit is jelent hogy keresztények vagyunk? „A kereszténység nem valamiféle vallás vagy filozófiai irányzat, hanem elsősorban egy kapcsolat, egyfajta életmód. Ennek az életmódnak a középpontjában az áll, hogy önmagunk helyett másokra figyelünk, ahogy Jézus is tette.” (Rick Warren) Ez ugye nem a mai világ elterjedt nézete. Mert a világ azt mondja, elsősorban neked legyen jó, nem számítanak a többiek, minden legyen meg neked, és ha jófej akarsz lenni akkor kicsit törődhetsz másokkal is néha.

Mindig újra és újra feltámadnak ezek a szelek, az időjárást nem változtathatjuk meg. Mi van, ha összedőlt a házunk? Legjobb, ha gyorsan építünk egy újat, mert nem túl jó éjjelre kint rekedni a hidegben. De a legeslegjobb, hogy már az elején építhetünk egy stabil ellenálló házat, ami nem roskad össze, ami kitart. Jézus azt mondja, itt van az alap, az Ő beszéde az alap, a Biblia az alap, Jézus valós személye, saját maga az alap, Ő a kőszikla. Erre építsünk, és akkor megállunk a hitben, bármi is jön, ami próbára tesz. Mert Ő maga lesz a biztos állandó pont az életünkben, ami nem tűnik el. Ő soha nem enged el minket, benne bízva mindig lesz erőnk hinni, meg sem fordul majd a fejünkben, hogy feladjuk, sőt egy erős házban boldogan élhetjük a keresztény életünket.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesek-valaszok.blog.hu/api/trackback/id/tr501800630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PTL 2010.03.02. 21:40:40

Nagyon igaz!:) Jöhet a blog az újrakezdőknek is!!hajráhajrá!

eszter.. 2010.03.02. 21:42:28

OK! :) Akkor ez azt jelenti, hogy indítasz egy blogot újrakezdőknek? ;) vagy ezt is mi intézzük? Minden azért nem megy... még :D
süti beállítások módosítása