Szabaddá válni a hitben? Bonyolultan hangzik, nem? :)

Úgy érzem, amikor szabadok vagyunk Istenben, akkor olyanok vagyunk, mint a szappanbuborék. (És most nem a gyorsan kipukkadós részére gondolok:) )

Mire is vagyunk szabadok?

Egyelőségre: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28)

Istennel való közvetlen kapcsolatra: „Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.„ (Ef 2,18)

Arra hogy ne tegyünk rosszat: „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.”  (1Kor 10,23)

„Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. „ (Gal 5,13)

És arra is szabadok vagyunk, hogy tevékenyen tegyük a jót:

„De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete. „ (Jak 1,25)

De most akkor mi is van? Hétköznapi értelemben mitől is szabadulunk meg akkor, ha Istennel élünk?

Mindentől, ami visszatart attól, hogy megéljük a legjobb önmagunkat!

Nem az élet gondjaitól szabadulunk meg, nem lesz az életünk rózsaszín és tökéletes attól, mert keresztények vagyunk. Hanem azoktól a vélt és valós elvárásoktól és szorongatásokól szabadulunk meg, amik azt mondják, hogy csak tiporva és tipródva lehet érvényesülni, azoktól az összképektől, ami szerint minden relatív és ezért mindent ki kell próbálni egyszer, és a saját bőrünkön kell tapasztalnunk a hibáinkat. Nem arról van szó, hogy hipp-hopp makulátlanok leszünk és überjók, nem múlik el hirtelen a bűnt szerető rosszra hajló természetünk, de látni fogjuk a lehetőséget, hogy választhatjuk a jót is. Eddig talán sok esetben nem is láttunk választást, pedig van, Isten megmutatja, és segít is választani, a döntés mindig a miénk marad, de ő ott lesz és segít, így válunk szabaddá a hitben.

És ez olyan könnyűvé tesz, mint a lebegő szappanbuborék. Ami így tökéletes gömb, és teljes.

A tízes éveim közepén sokat olvastam Weöres Sándor Teljesség felé című könyvét. Annyi minden megragadott benne, mert valóban csodás könyv, és az embernek az az érzése tőle, hogy hmm tényleg tudott valamit a Sándor :) Pedig néha kicsit ez is bonyolultnak tűnik, pl mindjárt az elején így ír:

„Aki a lényébe rejlő ős tudást önmaga számára meghódította, mindent elért, ami emberileg elérhető; az élet és halál csak felületesen sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes.”

Sokat forgattam a mondatait, és elhittem, hogy ha ezeken elgondolkodom, akkor végre szabad és teljes ember leszek! Elméletben jól működött, de gyakorlatban nem igazán. Olyan volt, mint mikor az ember szappanbuborékot fúj, de a gömb nem akar leszakadni és elrepülni, hanem mindig visszaugrik a gyűrűre, csak a szappanos lé hártya erőlködik tehetetlenül.

Most a húszas éveim közepén szeretek lebegni, mint egy szappanbuborék, és látom már, hogy csak Isten tud minket „elfújni” helyesen, úgy hogy biztonságban legyünk valóban szabadok, és ettől szép lassan teljesek is.

Valaki szappanbuborékot fúj,
Mindegy most, hogy Isten, vagy kisgyerek,
Világokat kelt életre a száj,
Mely szappanbuborékot ereget.

(Reményik Sándor)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.