A legnagyobb ajándék, hogy Jézus meghalt értünk, azért hogy életünk lehessen.

„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)

Miután Jézus felment a Mennybe elküldte a 3. isteni személyt, hogy mindig velünk legyen, a megígért Pártfogót, az Igazság Lelkét, a Szentlelket.

„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. „ (Apcsel 2,1-4)

Nincs rá szó, ami pontosan megmagyarázná mi történt, vagy hogy miként van jelen minden hívőben Isten a Szentlélek személyében. De a szívünkben lakó Szentlélek olyan, mint egy kapocs, összeköt Istennel, olyan mint egy ragasztó, ettől ragaszkodunk Jézushoz, olyan mint egy szemüveg, miután megtérünk egész másként látjuk a világot. A Szentlélek Isten hatalma, amivel megváltoztatja a jellemünket, hogy minél inkább Jézushoz legyünk hasonlóvá.

És az ajándékozás itt nem ér véget, mert a Szentlélek adhat nekünk ma is úgy nevezett kegyelmi ajándékokat, ha éppen úgy látja jónak.

„A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázását kapta. De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.” (1Kor 12,4-11)

Ezek az ajándékok is azt mutatják, mennyi sok lehetőség van az Istennel való életben, és hogy Isten nem bújt el, nem hallgat, hanem munkálkodik a világban és bennünk is a Szentlélek által.

 

Amikor reggel felkelsz és minden baj ellenére boldognak érzed az életet, amikor Jézussal akarsz járni, akkor is ha alig hiszel Istenben, amikor két felhő között a házak tetejét nézve megértesz valamit a létezésed titkából, amikor szeretsz valakit feltétel nélkül, amikor felismered egy kósza gondolatban Isten hangját, amikor tudod és érzed a csontodban hogy az élet örök és csak a szeretet számít, nos igen, akkor a Szentlélek táncol és énekel a szívedben! :)

Hallod?

 

Pünkösdkor ezt keressük, ezt ünnepeljük.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesek-valaszok.blog.hu/api/trackback/id/tr162023944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PTL 2010.05.23. 12:43:31

Abban biztos vagyok, hogy amikor ezt irtad és sokan olvassuk, akkor is táncol és örül a SzentLélek!:)

eszter.. 2010.05.23. 12:45:58

@PTL: Igen, én is úgy gondolom! :)
süti beállítások módosítása