„A keresztények, és valamennyi hívő megkülönböztetett szereppel bír az erkölcsi értékek kinyilvánításában és az emberek környezeti tudatosságra való nevelésében, amely önmagunkkal, másokkal és az egész teremtéssel szembeni felelősségünk.…Nincs túl  késő.” (Velencei nyilatkozat)

„A vadállatok kipusztítása miatt majd te is rettegni fogsz.” (Hab 2,17)

Képzeljük el, hogy Isten egy napon betoppan a világba és megkérdezi, hol van az erszényes farkas, a dodo, az Új-zélandi fürj, a vándorgalamb? Még sok más állatfajt számon kérhetne rajtunk, de mit is mondanánk bármelyikre? Mi keresztények, akik ismerjük Istent, ismerni véljük az akaratát az életünkre, szolgálatokat végzünk az Ő nevében, mi vajon mit mondanánk? Lenne bármi mentségünk? Lehet, hogy megvakargatnánk az állunkat és széttennénk a kezünket, hogy de hát Uram én a gyülekezetben szolgáltam a dicsőítő csapatban, mit tudom én mi lett ezekkel az állatokkal, miért is kéne hogy érdekeljen, én az embereknek szolgálok. Tudjátok, azt hiszem, Istennek megszakadna a szíve, ha ilyen válasszal állnánk elé, és azt mondaná nekünk: Semmit, de semmit nem tanultatok az évek során!

Mit tegyünk mégis azért, hogy Istennek ne okozzunk végtelen csalódást? Először is nyissuk ki a szemünket! A világ nem csak az emberről szól! Isten nem egy nap alatt alkotta a világot, nem csak minket helyezett bele, és nem fog elfelejtkezni a többi napról sem. Aztán ha megláttuk végre a többi teremtményt is, - akik az igazat megvallva sokkal ügyesebben éldegélnek itt az évmilliók alatt, amíg mi be nem kavartunk nekik -, akkor gondolkozzunk el azon, hogy Isten ránk bízta őket. Nekünk kell vigyáznunk rájuk, önmagunktól kell megvédenünk őket.

Szóval vállaljunk szolgálatokat keresztényként a természetvédelemben? Igen, sőt ennél sokkal több kell. A saját alap természetünk a kapcsolatunk a többi lénnyel, mivel mind Isten kezéből származunk, Neki ők ugyanolyan fontosak, mint mi. Amíg ezt nem éljük át legmélyebben a szívünkben, és nem vállaljuk keresztényként is szerepünket a természetvédelemben, amit Isten adott nekünk, addig semmibe vesszük az Ő munkáját. Pedig még nincs túl késő.

„A rád bízott drága kincset őrizd meg” (2Tim 1,14)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.