Az emberek szívében különböző lukak vannak, amik idővel betöltődhetnek. Betölthetik élmények, elvégzett feladatok, önbizalom, szeretet, emlékek és még számtalan dolog. Pár lukat csak konkrét emberek tölthetnek be. Ahogy ezek a lukak betöltődnek teljesebbnek érezzük magunkat,…

Pál elég sokat írt nekünk a kegyelmi ajándékokról. (1Kor12.) De mik is azok? Különleges képességek, amiket Isten adott, és a Szentlélek által működnek? Nézzük meg: „Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon…

Advent

Címkék: jézus ajándék advent szeretet

2009.12.02. 19:35

Valószínűleg a legtöbben kaptunk adventi naptárt gyerekkorunkban, amit lelkesen nyitogattunk is, várva, hogy a következő nap majd milyen csemegét tartogat számunkra, és már előre örülve a szenteste igazi ajándékainak. A karácsony előtti készülődés tartozéka az adventi…

Milyen szabályokat kell követnem, ha hívő lettem? Mi van, ha úgy érzem, nem tudom betartani, amit Isten szeretne? Mit jelent a Krisztusban való szabadság? Milyen felelősséggel jár ez? Jézus egyszer ezt mondta: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok,…

 Isten, amikor megalkotta a világot, úgy döntött, hogy embereket is helyez bele, akikkel szeretetben létezhet majd együtt, és akiknek kölcsönbe adott minden teremtett jót itt a földön, hogy használja, éljen velük, vigyázzon rá. Isten úgy látta jónak, hogy a saját…

 Sokan nem hívők talán azt gondolják, hogy kereszténynek lenni azt jelenti, hogy kisgyerek korában megkeresztelték, és minden évben egyszer Karácsonykor jó érzés elmenni az éjféli misére/istentiszteletre, esetleg hogy minden vasárnap elmegyünk a templomba. Mások úgy vélik…