Zene fülei(m)nek

Címkék: dicsőítés

2010.09.01. 21:07

A zene egy csodálatos valami. Egy nyelv, egy eszköz, sokszor „csak” egy hangulat. Nem tudom, ki hogy van vele, de rám nagyon erősen hatnak a dallamok. Hatásukra jó kedvem lesz vagy épp borongós, új gondolatok születnek, elvágyódom vagy épp rájövök, mennyire fontosak bizonyos dolgok, és Istennel való kapcsolatomban is meghatározó szerepet játszik.

A zene egy olyan kommunikációs eszköz, amit Isten arra teremtett, hogy megmutassa azokat az érzéseket és hangulatokat, amik körülvesznek minket, amik bennünk vannak. Amellyel nemcsak egymáshoz szólhatunk, hanem Istenhez is. Elmondhatjuk neki, hogy mennyire nagyszerű dolgot adott a kezünkbe a zenével, és azt is, hogy ő milyen dicsőséges. Ehhez nem kell, hogy vájt fülűek legyünk, nem kell felismernünk Bach fúgáit, sem a legújabb slágerek énekeseit. Egyet kell tudnunk, élvezni a zenét.

A zenerajongók nagy örömére pedig ősszel két sikeres külföldi keresztény zenekar is hazánkba látogat, az amerikai Jars of Clay és az angol Hillsong London, így aki profi dicsőítő zenére vágyik, annak érdemes ellátogatnia valamelyik koncertre.

„Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával! Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral!” Zsolt 150, 3-5

 

Jars of Clay, 2010. szeptember 3., 19.00, Dürer Kert

Hillsong London, 2010. november 3., 19.00, Papp László Budapest Sportaréna

 

Meg tudom egyedül oldani?

Címkék: bizalom ígéret

2010.08.31. 18:26

Vannak élethelyzetek, amikor komoly döntéseket kell hoznunk hogyan tovább. Lehet ez tanulás, munka, vagy család, valami olyan irányt vehet az életünk, hogy egy időre nehezebb lesz, de megéri, mert el szeretnénk érni valamit. Tovább akarunk lépni. Lehet, hogy félünk meghozni egyedül a döntést, de ha tudjuk, hogy Isten mellettünk áll az ügyben, és segíteni fog akkor bátran belevágunk. Hiszen azt ígéri: „légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” (Jós 1,9)

Erre szokták mondani, hogy jó kezdet. Na de mi lesz a folytatással?

Útközben hajlamosak vagyunk belefeledkezni a feladatba, és igyekszünk mindent egyedül megoldani. Talán el is felejtjük azt, hogy csak azért vállaltuk. amit elkezdtünk, mert Isten azt ígérte velünk marad és segít végig. Bizony Ő marad, inkább mi vagyunk, akik kizárnánk Őt, és próbálunk a saját erőnkből boldogulni. Lehet, hogy meg tudom egyedül oldani, de lehet, hogy nem. Kitartónak lenni nem könnyű, de minden nap jusson eszünkbe, hogy Isten ígéretei nem üres ígéretek, bízhatunk benne, hogy végigkísér az elejétől a végéig!

Legyünk olyanok kicsit, mint Ábrahám, aki „Isten ígéretét nem vonta kétségbe hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér azt meg is tudja tenni.” (Róm 4,20-21.)

"Örökké tart kegyelmed, hűséged szilárd, akár az ég." Zsolt (89,3)

 

Nyáron néha nehéz hívőnek lenni, legalább is nekem az. Mert a sok nyári program között nem jut időm rendszeresen gyülekezetbe járni, nem mintha csak ez határozná meg azt hogy hívő vagyok. De azt hiszem mi hívők abban egyetértünk, hogy ha sokáig nem vagyunk ott a közösségünkben, akkor bizony eltávolodunk, és akkor kicsit rossz, mert nehéz egyedül.

Lehet hogy már a bűntudat is kerülget, mert szinte leszokunk arról hogy keressük Istent, bár a szívünkben keresztények vagyunk, mégis valahogy a nyári mindenfélében nem jut hely Istennek. A legnagyobb hazúgság amit ilyenkor magunkban mondunk - de nem szabad elhinnünk - az, hogy már annyira hanyagok vagyunk, hogy Isten nem is örülne nekünk, ha elmennénk a gyülekezetbe, sőt egyenesen haragszik ránk! Hát nem így van, nagyon nem! És ez (is) most személyes tapasztalat.
Mert Istenben az is nagyon jó, hogy teljességgel nem olyan mint mi. Ha valamire számítunk tőle, tuti az ellenkezőjét teszi, nagyon sokszor nem logikus, ezért vannak dolgok amiket nehéz megérteni belőle.

Amikor a nyári sabadság után "visszatérünk" Istehez, akkor tudjátok mi van? Nagyon örül! :) És nem azt mondja hogy ejnye bejnye már megint hol voltál eddig. Hanem azt hogy de jó, annyi mindent terveztem veled, gyere megmutatom mennyi jó dolog fog történni most hogy megint itt vagy végre, hú nagyon csodás dolgok jönnek.
Tapasztaltátok már ezt?
Én sokszor.

Ezért most már én is "meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Jézus Krisztus napjára." (Fil 1,6)

Szabaddá válni a hitben? Bonyolultan hangzik, nem? :)

Úgy érzem, amikor szabadok vagyunk Istenben, akkor olyanok vagyunk, mint a szappanbuborék. (És most nem a gyorsan kipukkadós részére gondolok:) )

Mire is vagyunk szabadok?

Egyelőségre: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28)

Istennel való közvetlen kapcsolatra: „Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.„ (Ef 2,18)

Arra hogy ne tegyünk rosszat: „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.”  (1Kor 10,23)

„Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. „ (Gal 5,13)

És arra is szabadok vagyunk, hogy tevékenyen tegyük a jót:

„De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete. „ (Jak 1,25)

 

De most akkor mi is van? Hétköznapi értelemben mitől is szabadulunk meg akkor, ha Istennel élünk?

Mindentől, ami visszatart attól, hogy megéljük a legjobb önmagunkat!

Nem az élet gondjaitól szabadulunk meg, nem lesz az életünk rózsaszín és tökéletes attól, mert keresztények vagyunk. Hanem azoktól a vélt és valós elvárásoktól és szorongatásokól szabadulunk meg, amik azt mondják, hogy csak tiporva és tipródva lehet érvényesülni, azoktól az összképektől, ami szerint minden relatív és ezért mindent ki kell próbálni egyszer, és a saját bőrünkön kell tapasztalnunk a hibáinkat. Nem arról van szó, hogy hipp-hopp makulátlanok leszünk és überjók, nem múlik el hirtelen a bűnt szerető rosszra hajló természetünk, de látni fogjuk a lehetőséget, hogy választhatjuk a jót is. Eddig talán sok esetben nem is láttunk választást, pedig van, Isten megmutatja, és segít is választani, a döntés mindig a miénk marad, de ő ott lesz és segít, így válunk szabaddá a hitben.

És ez olyan könnyűvé tesz, mint a lebegő szappanbuborék. Ami így tökéletes gömb, és teljes.

A tízes éveim közepén sokat olvastam Weöres Sándor Teljesség felé című könyvét. Annyi minden megragadott benne, mert valóban csodás könyv, és az embernek az az érzése tőle, hogy hmm tényleg tudott valamit a Sándor :) Pedig néha kicsit ez is bonyolultnak tűnik, pl mindjárt az elején így ír:

„Aki a lényébe rejlő ős tudást önmaga számára meghódította, mindent elért, ami emberileg elérhető; az élet és halál csak felületesen sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes.”

Sokat forgattam a mondatait, és elhittem, hogy ha ezeken elgondolkodom, akkor végre szabad és teljes ember leszek! Elméletben jól működött, de gyakorlatban nem igazán. Olyan volt, mint mikor az ember szappanbuborékot fúj, de a gömb nem akar leszakadni és elrepülni, hanem mindig visszaugrik a gyűrűre, csak a szappanos lé hártya erőlködik tehetetlenül.

Most a húszas éveim közepén szeretek lebegni, mint egy szappanbuborék, és látom már, hogy csak Isten tud minket „elfújni” helyesen, úgy hogy biztonságban legyünk valóban szabadok, és ettől szép lassan teljesek is.

 

 

Valaki szappanbuborékot fúj,
Mindegy most, hogy Isten, vagy kisgyerek,
Világokat kelt életre a száj,
Mely szappanbuborékot ereget.

(Reményik Sándor)


 

Sokszor halljuk is és mondjuk is, hogy nincs időnk semmire, mert az élet túl sűrű. Reggel rohanok a munkába, előtte már nem volt időm semmire, mert nem bírok korán felkelni, este pedig nem volt időm válaszolni a leveleidre sem, mert még annyi dolgom volt, aztán meg elaludtam. Munka után hazamentem, mostam, főztem, levittem a kutyát sétálni…

Tényleg rengeteg idő kéne még, ami valahogy sosincs. Sokszor előrevetítjük az időhiányunkat, mondván a következő héten egyáltalán nem érek rá veled találkozni, mert ezt meg ezt kell tennem, és az öcsém születésnapja is lesz.

Elrohanó életünkben hová tudunk Istennek helyet szorítani?

Fura módon, bár sosincs elég időnk a rengeteg teendőnkre, arra mindig van, amit a legjobban szeretnénk. Pl elolvasni egy izgalmas könyvet, egész éjjel fent maradni emiatt, nem is törődve azzal mennyire fáradtak vagyunk már. Van időnk, csak hová tesszük?

Ha keresztények vagyunk, akkor valamikor igénylejük Isten társaságát, minimum azért, mert tudjuk, ő is igényli a miénket. Nem mintha nagyon unatkozna nélkülünk, csak mint ahogy mi is szeretnénk minél többet lenni a családunkkal, vagy a legjobb barátunkkal, ő is szeretne minél többet lenni velünk. De úgy hogy mi is ott vagyunk igazából, és nem csak ő lohol mellettünk egész nap, úgy hogy közben észre sem vesszük.

Sok nem hívő csodálkozva kérdezi: És akkor minden vasárnap jársz gyülekezetbe? De persze ezt a kérdést úgy értik, hogy tényleg a fél hétvégéd erre megy rá? Bizony igen! Fura, nem? Azt elhiszem! :) Pedig nagyon is érthető, ha pl a legjobb barátunk hasonlatra gondolunk.

Lehet, hogy csak akkor tudunk rendszeres időtöltést kialakítani Istennel, ha úgy tudunk rá tekinteni, mintha a legjobb barátunk lenne. Ha kialakul a rendszerességünk, a kívülállók majd még nagyobb csodálkozással kérdezik: De hát miért pont most vagy keresztény? Annyi időd elmegy vele! Számukra ez talán elvesztegetett időnek tűnik, de számunkra, akik ismerjük Istent ez maga a feltöltődés, amivel az összes többi dolgunkat hatékonyabban végezhetjük, és tapasztaltuk már azt is h Isten minden neki adott időnket sokszorosan visszaadja az élet valamely terültén. Sőt az Istennel töltött idő maga az élet. Istennel lenni. Nem csodálatos ez az állapot? Hogy ezt megtehetjük szabadon? :)

És különben is, mikor legyek keresztény, ha nem most? Talán, ha nyugdíjas leszek, igen, akkor majd néha-néha lenézek a gyülekezetbe, talán délutánonként lesz időm segíteni kicsit a szolgálatokban, a csöndes téli estéken majd olvasgatom a Bibliát, esetleg majd áthívom a szomszédomat és beszélgetünk róla. Már alig várom hogy nyugdíjas legyek!

De ez ugye így eléggé ostobán hangzik. Olyan mintha azt mondanánk a barátainknak, hogy figyeljetek, majd 30 év múlva, mikor már sikeres vagyok a munkámban, és a gyerekeim is már egyetemre járnak, akkor majd gyertek át egy grill partira, nagyon jól fogunk szórakozni. Örömmel egyetértünk majd ebben, igaz? Hát nem hinném.

A rohanó hétköznapokban miért is rohanunk? Az eljövendő dolgokért, egyértelmű. Pl. kéne csinálnom egy nyelvvizsgát, hogy 1-2 év múlva jobb állásom legyen, hogy majd 5-10 év múlva a külvárosba költözhessünk, és ha ez megvan, akkor végre talán spórolhatunk a hosszú külföldi útra, amire mindig is vágytam. A jövőben élünk. Ami még meg sem történt, ami csak egy álomkép. Nem azt mondom, hogy nem kell tervezni dolgokat, nagyon jó ha vannak céljaink, terveink a jövőre, amiért már most dolgozunk. Csak vigyázzunk, hogy közben maradjunk a jelenben, mert ha most nem éljük meg az életet, ha most sosem megyünk szabadságra, vagy templomba, a jövőben sem fogunk. A jövőért küzdő rohanó élet, mint egy katapult, gyorsítva kilő minket életünk külső röppályájára, és onnan már csak a végén vesszük észre, mikor már lassul a kör, hogy hopp már vége is, már el is múlt, észre sem vettük mi volt ott belül a közepében.

Fizikailag is csak a jelenben élhetünk, társaink, családtagjaink és Isten is csak itt a jelenben tud megérinteni minket, itt tud találkozni velünk. Nem mondhatok olyant a nagymamámnak, hogy majd holnapután megölellek, mert ennek nincsen semmi értelme. Arra születtünk, hogy megéljük az életet a jelenben, hasznos dolgokat is csak így alkothatunk.

Legyünk keresztények is a mában. Isten minden nap jelen van az életünkben, ha akarjuk minden nap észre is vehetjük. Az Istennel töltött idő sosem lesz kárba veszett idő. Isten mindig ad nekünk valami csodálatosat a jelenlétével, és mi is adhatunk neki valamit cserébe, minimum a jelenlétünket.

A vasárnapi rendszeres istentiszteletre járás is ezért jó, és egy biztos pont is, egy viszonyítási alap, mert ha rossz is volt a hetem, és egyedül nem sikerült észrevennem, hogy Isten mennyire szeret, akkor elmehetek a közösségbe, és tudom, hogy Isten biztosan ott lesz, és nem hagyja ki hogy velem találkozzon. De ne felejtsük el, hogy alapvetően a vasárnapi istentisztelet nem értünk van, nem azért van, hogy egy rohanós nem odafigyelős hét után feltöltődjünk. Hanem mint a nevében is benne van tisztelet, mi megyünk oda, a hívők gyűlnek össze, hogy tiszteljék Istent, tesznek valamit érte, odaadják az idejüket. És ez kiterjedhet a hétköznapokra is, mert Isten minden nap mellettünk jön, mi is minden nap természetes egyszerűséggel mellette lehetünk, folyamatosan tisztelve őt, folyamatosan kapcsolatban vele, folyamatosan feltöltődve, folyamatosan a jelenben…

 

A legnagyobb ajándék, hogy Jézus meghalt értünk, azért hogy életünk lehessen.

„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15,13)

Miután Jézus felment a Mennybe elküldte a 3. isteni személyt, hogy mindig velünk legyen, a megígért Pártfogót, az Igazság Lelkét, a Szentlelket.

„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. „ (Apcsel 2,1-4)

Nincs rá szó, ami pontosan megmagyarázná mi történt, vagy hogy miként van jelen minden hívőben Isten a Szentlélek személyében. De a szívünkben lakó Szentlélek olyan, mint egy kapocs, összeköt Istennel, olyan mint egy ragasztó, ettől ragaszkodunk Jézushoz, olyan mint egy szemüveg, miután megtérünk egész másként látjuk a világot. A Szentlélek Isten hatalma, amivel megváltoztatja a jellemünket, hogy minél inkább Jézushoz legyünk hasonlóvá.

És az ajándékozás itt nem ér véget, mert a Szentlélek adhat nekünk ma is úgy nevezett kegyelmi ajándékokat, ha éppen úgy látja jónak.

„A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által. Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet, a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait. Van, aki az isteni erők munkáit vagy a prófétálást kapta; van, aki lelkek megkülönböztetését, a nyelveken való szólást, vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázását kapta. De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja.” (1Kor 12,4-11)

Ezek az ajándékok is azt mutatják, mennyi sok lehetőség van az Istennel való életben, és hogy Isten nem bújt el, nem hallgat, hanem munkálkodik a világban és bennünk is a Szentlélek által.

 

Amikor reggel felkelsz és minden baj ellenére boldognak érzed az életet, amikor Jézussal akarsz járni, akkor is ha alig hiszel Istenben, amikor két felhő között a házak tetejét nézve megértesz valamit a létezésed titkából, amikor szeretsz valakit feltétel nélkül, amikor felismered egy kósza gondolatban Isten hangját, amikor tudod és érzed a csontodban hogy az élet örök és csak a szeretet számít, nos igen, akkor a Szentlélek táncol és énekel a szívedben! :)

Hallod?

 

Pünkösdkor ezt keressük, ezt ünnepeljük.

 

Ha ráguglizunk arra a szóra, hogy Szentlélek, természetesen elsőnek egy wikipedia oldal jön be, ahol ez áll:

„A Szentlélek avagy Szent Szellem(héberül רוּחַ הַקֹּדֶ‏‏שׁ rúach ha-qódes, görögül: pneuma hagion [πνεμα γιον], latinul: Spiritus Sanctus) a kereszténység tanítása szerint az Isten lelke, a Szentháromság harmadik személye.

A Szentháromságban hívő keresztények szerint a Szentlélek „valóságos személy”, a nyugati keresztények szerint az Atyától és a Fiútól (Jézus Krisztus), a keleti keresztények szerint pedig az Atyától származik („az Atyától, a Fiú által”).

 

Valahogy az az érzésem, hogy az ilyen definícióktól csak még homályosabb az egész. Talán a legtöbb ember számára a Szentháromság után a második legnehezebben felfogható fogalom a Szentlélek, aki nem csak szellem, de aki ráadásul személy is? Elég fura, és számunkra lehetetlen elképzelni. Talán csak akkor értjük meg igazán ki is Ő, amikor majd Jézus előtt állunk, és minden mást is megértünk.

Addig is érdemes azt megnézni mit is mondott Jézus róla, mert nem akármit az biztos!

János evangéliumából szemezgetve:

„Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat,

én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.

A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.

Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam; de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.

Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok.

És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet.

..amikor azonban eljön õ, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem  önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.

 Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. "


Miután Jézus feltámadt, még egyszer megemlítette, hogy jön majd a Szentlélek, nem lesz semmi baj, mert Ő jön, és nem maradnak magukra a tanítványok, sőt lesz majd erejük betölteni mindazt, amire el lettek hívva.

„Ellenben erõt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sõt egészen a föld végsõ határáig." (Apcsel 1,8)

Nem akármit ígért nekik/nekünk! Jézus visszament az Atyához, de elküldött Valakit, aki leleplezi az igazságot, aki eszünkbe juttat mindent, aki erőt ad, aki munkálkodik bennünk, és megváltoztat, aki örökre velünk marad, aki bennünk fog élni.

Jól hangzik nem? :)

És a Szentlélek nem sokkal később, - mikor a tanítványok együtt voltak Pünkösdkor - valóban eljött (Apcsel 2,1-12), és azóta sok minden megváltozhat általa.


folytatás következik..

Mit is kezdjünk az életünkkel?

Ez a kérdés vissza visszatér az évek során, és mikor az ember keresztény lesz, újra előkerül. Mert Istennel akkor most minden más lesz? Lehetséges a mindennapjainkat is keresztényként élni? Lehet keresztény a munkánk? Menjünk el misszionáriusnak? Mit is kezdjünk a mostantól az életünkkel?

Különböző hozzáállások vannak ehhez a kérdéshez. Vannak, akik meggyőződéssel várják és keresik Isten akaratát az életükre. Lehet, hogy Isten valóban megmutatja, mit legyen majd a hivatásunk, hol lakjuk, merre menjünk. Egy konkrét szolgálatot adhat, amit vagy elvállalunk, vagy nem, szabad akaratunkban van a döntés. De nagyon sokan nem ismerik fel ezt a konkrét dolgot, mert Isten nem küld egy névre szóló e-mailt, hogy ezt az állást pályázd meg, mert ott szolgálhatsz legjobban engem, és akkor lesz helyén a keresztény életed.

Isten nem ilyen, pedig lehet, hogy egyszerűbb lenne :)

De úgy tűnik, Isten egy emberbe is a lehetőségek tárházát rejtette el. Éppen ezért vannak, akik úgy gondolják, hogy Isten már megmondta mit vár tőlünk, mégpedig azt hogy váljunk a Fiához, Jézushoz hasonlóvá. Legyünk az Ő követői egy életen át, és ez majd átformálja jellemünket. Képesek leszünk úgy szeretni egymást, ahogy Isten szeret, ahogy eredetileg is tervezte az emberi jellemet, képesek leszünk bátran kiállni egymásért, segíteni ott ahol kell, és hirdetni az örömhírt. Ehhez nem kell feltétlenül elutaznunk Afrikába, vagy állást váltanunk, mert mindenki abban az élethelyzetben is be tudja tölteni a szolgálatát, amiben éppen van, ha Istennel éli a hétköznapjait, nem marad tétlen, és hasztalan az, hogy keresztények vagyunk.

És a legjobb az, hogy Isten ad nekünk teret és szabadságot ahhoz hogy felfedezzük kik vagyunk, és mindazt amit érte teszünk meg tudja áldani. Ezer féle képen szolgálgatjuk Őt, és ő tízezer féle képen meg tudja áldani.

Ha valaha mégis elbizonytalanodnánk, és nem tudnánk, kik vagyunk, gondoljunk arra, amit Péter írt, és kezdjük újra a jó munkát, ha éppen már abbahagytuk, mert Isten nem mond le rólunk, be tudja fejezni amit elkezdett velünk, és számára senki sem hasztalan, sőt!

 

„Ti azonban választott nemzet, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonába vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok.” (1Pt 2,9-10)

 

A húsvét a legnagyobb ünnep.

Néha látom a fákat, amikor elkezdenek zöldülni. De legtöbbször csak azt veszem észre, amikor már minden zöld. Előtte még sehol egy levél, teljes szürkeség, és amikor zöldben látom a világot, nem értem hogyan lehet, hogy nem láttam az átmenetet. Nem láttam kibomlani a tavasz első jelét, már csak azt veszem észre, mikor minden készen van, és fellélegzik. De néha látom a változást, és elcsodálkozom, hogyan történik. Néhány fa még sötéten hajladozik, mások pedig már teljes „tüdejükkel” szívják a fény energiáját. Talán sosem fogom megtudni, mindez hogyan történik, de a dolgok változnak, minden és mindenki halad a felé, hogy kibontsuk lombjainkat és szirmainkat. Mert ez az élet iránya, és ha valóban elkezdjük élni az életünket, akkor történnek a dolgok, és nem fogunk csupasz ágakkal álldogálni az évtizedek alatt. Sokan megteszik, hogy becsukják a szemüket és nem látják azt, ahogy kifejlődik, átalakul körülöttük minden, kívül állnak az életükön, nem vesznek részt benne, mert már meghalt bennük az álom, vagy talán nem volt sohasem. Talán félnek is körülnézni és rájönni, hogy eddig elpocsékoltak jó sok időt a semmire. Sok ilyen embert látok, aki csukott szemmel létezik, nem lát csak bámul kifelé, nem gondol, csak utánozza más véleményét, nem akar, csak sodródik a napokkal, belefeledkezve felesleges időtöltésekbe.

De látok olyanokat is akik virágoznak, akik menni akarnak, akik próbálnak eljutni oda ahova eljutni szeretnének. Néha úgy tűnik, ők vannak kevesebben. Néha pedig úgy, hogy egyre többen vannak.

Mikor lesz a húsvét a legnagyobb ünnep?

Amikor „Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet. Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az ÚR! „  (Ézs 25,7-8)

Ki az, aki elhiszi, hogy Jézus meghalt értünk, de feltámadt a halálból? Az, aki hagyja, hogy Isten levegye a szeméről a leplet, a takarót, ami eltakarja az igazságot.

A tanítványok sem hittek akkoriban még saját szemüknek sem! Hogyan támadhatott fel, hiszen ez lehetetlen?! Alig hitték el, annak ellenére, hogy látták Jézus számtalan csodáját, amíg köztük járt…Dehát nem csoda hogy kételkedtek, minden szép remény kútba hullt, a rómaiak nem mentek sehová, a várt csodás királyság nem valósult meg, úgy mint számítottak rá.

Azóta sem. Ma is lehet, hogy erre várnak sokan, hogy jöjjön egy békésebb kor, amikor nem robbannak fel emberek saját maguktól vagy mások által, amikor a szomszéd nem mérgezi meg a macskánkat, amikor egy nemzet sem támad a másikra, amikor nem kell hazugsággal megvédeni magunkat mások hazugságával szemben. Na, egy ilyen korban majd hiszünk Istenben, mert ez valóban a megvalósult béke korszaka lesz!

De Jézus azt mondja erre:

„Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, így válaszolt nekik: "Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá. Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! - Mert az Isten országa közöttetek van!"  
(Luk 17,20-21.)

Jézus meghalt és feltámadt értünk húsvétkor. Kibontotta lombjait, kivirágzott. A húsvét a legnagyobb ünnep, mert általa megvalósulhatott az Isten országa. És ma is folyamatosan megvalósul, amikor lehull a szürkeség leple, amikor meglátjuk, hogy Jézus él, és amikor elkezdünk végre Vele élni, Benne bízni. Ahogyan a tavasz kezdődik, fokozatosan lesz egyre teljesebb, és a jobb világ itt lehet köztünk, belőlünk virágzik ki.