Meg tudom egyedül oldani?

Címkék: bizalom ígéret

2010.08.31. 18:26

Vannak élethelyzetek, amikor komoly döntéseket kell hoznunk hogyan tovább. Lehet ez tanulás, munka, vagy család, valami olyan irányt vehet az életünk, hogy egy időre nehezebb lesz, de megéri, mert el szeretnénk érni valamit. Tovább akarunk lépni. Lehet, hogy félünk meghozni egyedül a döntést, de ha tudjuk, hogy Isten mellettünk áll az ügyben, és segíteni fog akkor bátran belevágunk. Hiszen azt ígéri: „légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” (Jós 1,9)

Erre szokták mondani, hogy jó kezdet. Na de mi lesz a folytatással?

Útközben hajlamosak vagyunk belefeledkezni a feladatba, és igyekszünk mindent egyedül megoldani. Talán el is felejtjük azt, hogy csak azért vállaltuk. amit elkezdtünk, mert Isten azt ígérte velünk marad és segít végig. Bizony Ő marad, inkább mi vagyunk, akik kizárnánk Őt, és próbálunk a saját erőnkből boldogulni. Lehet, hogy meg tudom egyedül oldani, de lehet, hogy nem. Kitartónak lenni nem könnyű, de minden nap jusson eszünkbe, hogy Isten ígéretei nem üres ígéretek, bízhatunk benne, hogy végigkísér az elejétől a végéig!

Legyünk olyanok kicsit, mint Ábrahám, aki „Isten ígéretét nem vonta kétségbe hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér azt meg is tudja tenni.” (Róm 4,20-21.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesek-valaszok.blog.hu/api/trackback/id/tr452262371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PTL 2010.09.01. 19:59:25

Bár sikerülne Istent nem kihagyni!!

eszter.. 2010.09.01. 20:02:26

@PTL: Bár sikerülne teljesen bizonyosnak lenni az ígéretében!
süti beállítások módosítása