"Örökké tart kegyelmed, hűséged szilárd, akár az ég." Zsolt (89,3)

 

Nyáron néha nehéz hívőnek lenni, legalább is nekem az. Mert a sok nyári program között nem jut időm rendszeresen gyülekezetbe járni, nem mintha csak ez határozná meg azt hogy hívő vagyok. De azt hiszem mi hívők abban egyetértünk, hogy ha sokáig nem vagyunk ott a közösségünkben, akkor bizony eltávolodunk, és akkor kicsit rossz, mert nehéz egyedül.

Lehet hogy már a bűntudat is kerülget, mert szinte leszokunk arról hogy keressük Istent, bár a szívünkben keresztények vagyunk, mégis valahogy a nyári mindenfélében nem jut hely Istennek. A legnagyobb hazúgság amit ilyenkor magunkban mondunk - de nem szabad elhinnünk - az, hogy már annyira hanyagok vagyunk, hogy Isten nem is örülne nekünk, ha elmennénk a gyülekezetbe, sőt egyenesen haragszik ránk! Hát nem így van, nagyon nem! És ez (is) most személyes tapasztalat.
Mert Istenben az is nagyon jó, hogy teljességgel nem olyan mint mi. Ha valamire számítunk tőle, tuti az ellenkezőjét teszi, nagyon sokszor nem logikus, ezért vannak dolgok amiket nehéz megérteni belőle.

Amikor a nyári sabadság után "visszatérünk" Istehez, akkor tudjátok mi van? Nagyon örül! :) És nem azt mondja hogy ejnye bejnye már megint hol voltál eddig. Hanem azt hogy de jó, annyi mindent terveztem veled, gyere megmutatom mennyi jó dolog fog történni most hogy megint itt vagy végre, hú nagyon csodás dolgok jönnek.
Tapasztaltátok már ezt?
Én sokszor.

Ezért most már én is "meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Jézus Krisztus napjára." (Fil 1,6)

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesek-valaszok.blog.hu/api/trackback/id/tr132208115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Siggiboy · http://www.gyuli.com/ 2010.08.10. 16:28:05

Igy van :) Köszi a jó tanítást!!!
süti beállítások módosítása