Advent

Címkék: jézus ajándék advent szeretet

2009.12.02. 19:35

Valószínűleg a legtöbben kaptunk adventi naptárt gyerekkorunkban, amit lelkesen nyitogattunk is, várva, hogy a következő nap majd milyen csemegét tartogat számunkra, és már előre örülve a szenteste igazi ajándékainak. A karácsony előtti készülődés tartozéka az adventi koszorú is, amely szintén sok otthonban megtalálható, függetlenül attól, hogy hívő családról van-e szó vagy sem. Azt azonban már kevesen teszik meg, hogy a négy vasárnapon együtt körbeüljék a gyertyákat, és egy kicsit megállva, ráhangolódjanak a közelgő ünnepre és egymásra. Mert mit is jelent az advent? Várakozást. Azt az időszakot, amíg rákészülünk az ünnepre, amikor egy kicsit elcsendesedünk, Istenre figyelünk. Hiszen karácsonykor a megváltó eljövetelét ünnepelve, arra emlékezünk, amit Isten értünk tett, hogy visszaállítsa az elromlott kapcsolatot az emberekkel. Meghozta a legnagyobb áldozatot értünk, és egy gyenge kis lény képében érkezett meg közénk.

Ha valamire várnunk kell, azt mindig értékesebbnek érezzük. Különösen, ha ez az időszak tényleg készülődéssel telik, és a lelkünket egy kicsit kinyitjuk Istenre. Krisztus a szeretet fontosságát hangsúlyozta, és talán ezekben a hetekben mi is könnyebben fordulunk szeretettel mások felé.

Az emberek általában szeretnek ajándékot kapni a születésnapjukon. Most viszont képzeljük el, hogy valaki fordítva, születésével ad ajándékot a többieknek. Méghozzá az egész emberiségnek és olyat, amely nemcsak, hogy megváltoztatta az életünket, hanem egyenesen megmentett minket. Ne hagyjuk, hogy a karácsonyi rohanásban, és az ajándékok vásárlásában, elfelejtkezzünk a legfontosabbról, Jézus Krisztusról. Mert az ünnep valójában róla szól, és Isten szeretetéről. Találjuk meg Őt magunkban és egymásban!

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdesek-valaszok.blog.hu/api/trackback/id/tr321569518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Czeglédi Péter Pál · http://reformatica.blog.hu 2009.12.10. 09:52:25

"Azt azonban már kevesen teszik meg, hogy a négy vasárnapon együtt körbeüljék a gyertyákat, és egy kicsit megállva, ráhangolódjanak a közelgő ünnepre és egymásra."
Nagyon fontos, hogy ilyen dolgokról írtok!
Létfontosságú az, hogy manapság az emberek halljanak ezekről. A média egészen más dolgokat erősít bennük, így nekünk is meg kell tenni mindent, hogy elmondjuk a mi álláspontunkat!
Én is mostanság az Ige és a barátok mellett ünneplem advent vasárnapjait. Körbe üljük a koszorút és beszélgetünk fél-egy órát. Remek szokott lenni!
Örülök, hogy olvashattam erről, megerősített!
Isten áldjon Titeket és áldott Adventet!

zsófi.. 2009.12.12. 22:20:06

@Czeglédi Péter Pál: Köszönjük! Mi is örülünk, hogy nem csak mi gondolkodunk így, és igenis vannak, akik megállnak egy kicsit a hétköznapi rohanásban. Békés Adventet!
süti beállítások módosítása